Szelfigép bérlés, Fotóautomata Bérlés
Minden kislány álma, hogy egy nap oltár elé vezetik, és tündököl csodaszép sminkjében, valamint mesés fehér esküvői ruhájában, amelyet sok esetben különböző kövek díszítenek. A nagy napon fontos szempont az elegancia, a túlzás, a pompás terem valamint a vőlegény öltönye, a virágok, a menyasszony csokra, és maga a mulatozás, a lagzi, és persze a torta, a hangulat, a zene, valamint hogy minden rokon, barát, családtag, szülő, nagyszülő, és a kisebb gyerekek is jól érezzék magukat a mulatságon.
Amint ezek a lányok nővé érnek, már nagyon erős bennük a vágy, hogy magukra ölthessék az esküvői ruhakölteményt, mely minél díszesebb, annál szebb. Létezneknek sellő, valamint uszályos és abroncsos fazonúak is, de amik a leghagyományosabbak, és akár egy templomi esküvőn is megállják a helyüket, az az abroncsos ruhák lehetnek. A meseszép virágok, amelyek a termet díszítik ki, a tányérok, szalvéták, asztaldíszek, mind-mind egyensúlyban vannak egymással, és egyik a másik nélkül nem létezhet egy ilyen ceremónián. A legszebb pillanat, amikor a boldog, ifjú pár kimondja az igent és a nő máris lányból asszony lesz.
Fotógép
A fotógép bérlés ára bár mindenhol változó, de általában 79.990 Ft körül van. Ez körülbelül egy 3 órányi felvételt tesz lehetővé, illetve a cég annyit biztosít erre az alkalomra, és mint azt mindannyian tudjuk, egy szép esküvőre áldozni kell, hogy emlékezetes legyen hosszú évek elteltével is. Tehát, ha úgy vesszük ez a körülbelül 80.000 Ft-os összeg még mindig barátságosabb árú, és sokkal szebb felvételek elkészítésére alkalmas, mint egy profi fotós által készített kollázs.
Ez a választás bár sokkal megszokottabb, mint a szelfigép, azonban a képek ára mellett kiszállási költséget, valamint munkadíjat is magában foglal, hiszen a fotós nemcsak a lényegre fókuszál, hanem minden pillanatot megörökít, de ez egy egész napját, kincset érő idejét elveszi. Egy fényképész ennek sokszorosát kérheti el, és bármennyire is profi és elismert szakmájában nem biztos, hogy képes szép, művészi felvételeket készíteni fényképezőgép segítségével.
Esküvői fotófal
A többi csomag, ami van a piacon inkább céges rendezvényekre, állás börzékre, illetve szülinapi partikra való, hiába a magasabb vagy éppen alacsonyabb ár, ez az a csomag, ami az esküvőre ajánlott. A bérbeadók hatalmas haszonkulccsal dolgoznak, de még mindig jobb befektetés, mint egy fotós. Amennyiben valaki többet áldoz egy esküvőre, akkor akár egyben a kettőt is igénybe veheti, tehát mind a fotóst, mind pedig a szelfigépet, azonban ez a szerkezet például a nagy pillanatot, mint a hitvesi csók, illetve a csokor eldobása (ekkor a hajadonok próbálják elkapni azt, hogy később ők is menyasszonyok lehessenek).
A nagy napon érdemes a fotóautomata bérlés szolgáltatást igénybe venni, és minden hozzáértő a M-es 79.990 Ft-os árú csomagot ajánlja ezen alakalomra. Bár nem alacsony a költség ez esetben, mégis sokszorosan visszahoz mindent, hiszen az emlékek egy idő után megfakulnak, de a képeken mi vagyunk rajta. Itt megtekinthetőek a szelfigép bérlés és fotóautomata bérlés árak.
Szelfigép esküvőre, rendezvényre
Ami egy jó rendezvényhez szükséges- a szelfigép Egy állás börze, vagy éppen egy rendezvény, legyen szó egy futamról, egy exporól, egy kiállításról, vagy bármi hasonlóról, ezekre kitűnő választás egy szelfigép bérlése. Erre általában az Instax csomagot ajánlatos igénybe venni, mert ára kedvező és egész nap rendelkezésre áll. Ennek ára körülbelül 40.000 Ft, ami magába foglalja a vicces felszereléseket is. Annak ellenére, hogy ezek a rendezvények nem feltétlenül szükségesek ezekhez a rendezvényekhez, mégis ha fel akarjuk dobni a hangulatát, akkor jól jöhet ilyenkor is az Instax csomag. Az Instax csomagnak számos előnye van. Többek közt, hogy egész napos hozzáférést biztosít, valamint megfelelő felszerelésekkel bír. Egy-egy vicces kiegészítő kitűnő lehet például egy expón, illetve autóversenyeken, ilyen például az, amit Mogyoródon rendeznek, és számos városból, illetve idegen országokból is özönlenek rá az emberek. Ilyen esetben, annak ellenére, hogy már eleve számos izgalommal bír egy ilyen futam, mégis felturbózhatják ezek a vicces kiegészítők. A csomag másik előnye, hogy bármikor igénybe vehető szinte, hiszen a legtöbb bérlő inkább az S, M, L csomagokat veszi igénybe az ünnepélyesebb alkalmakra. Egészen más mondjuk egy céges rendezvény, ahol biztos, hogy nem a 40.000 FT-os Instaxot fogják igénybe venni a szervezők, munkáltatók, akiknek legfőbb céljuk, hogy jól sikerüljön egy parti vagy éppen egyéb más esemény a kis és nagyvállatokban. A Budapesten megrendezésre kerülő expo, mely azk egyik legnevesebb és legismertebb az országban számos látogatót vonz évről-évre, ugyanis mindig változatos és izgalmas programokkal várja az ide látogatókat. Mivel ebben a nagyvárosban folyton történik valami és számos rendrezvényt tartanak, ezért egy jó minőségű szelfigép szinte csodákra képes a hangulat további fokozására.
Szelfigép bérlés árak
Amennyiben a rendezvény kivitelezői, szervezői az Instaxot választják csomagul, úgy mindenképpen maradandó és az egész eseményt felveszi, és azt később könnyű továbbítani egy harcsatornának, illetve egy kereskedelmi televíziónak és nem kell külön fizetni azért, hogy felvételt készítsenek róla. Az Instax csomag ára, ahhoz képest, hogy mindez egész napra szól mindenképpen megéri, mert behozza az árát, szóval nem egy újabb felesleges befektetés, amely sok esetben nem térül meg a szervezőknek. Mivel ára csupán 40.000 Ft, így számos neves szervező választja ezt az opciót, ugyanis ez a legideálisabb csomag az ő számukra, mert egész napos eseményt örökít meg, ami később újra megnézhető, és így kiküszöbölhetők az esetleges hibák, vagy néma csendek, illetve kitalálhatják a rendezvény szervezői, hogy mi az amin változtatni kell és hogyan vonzzanak be még több látogatót az expóra. Mindig voltak olyan eszközök, melyek színesetettek egy-egy fontos, neves, ismert rendezvényt, de így még több turistával, valamint látogatóval megismertethetik az expót, aki még nem ismerné, illetve nem hallott volna róla. Ezek a felvételek tovább adhatók, örökíthetők és sokan megnézhetik őket, és magánszemélyeknek jogdíj fizetése ellenében adható ki, illetve ha a szervezők úgy kívánják semmilyen másolásra, illetve továbbításra nincsen lehetőség, vagyis szigorúan tilos. Az is előnyös oldala, valamint jó tulajdonsága, hogy akár egy órás, összevágott, alaposan átnézett, izgalmas, változatoskisfilmként évről-évre feltető számos oldalra, köztük a mindenki által jól ismert legnagyobb videómegosztóra, ahol a zenei kínálat mellett, filmek, sorozatok, valamint expók és dokumentumfilmek is fellelhetők. Fontos, hogy a megfelelő csomagot válasszák a szervezők.
Telefonszám
0630 827 6261
Nyitvatartás
Hétfő – Péntek: 8-18
Szombat: 8-12
E-mail cím
info@digitalreality.hu