AutoalkatreszOnline24.HU

A magyarok története IV.

<font size="6"><p align="center">A magyarok története<br> IV. fejezet</p></font><br><br><br>Immáron másodszorra virrad fel a Nap, mióta bevették a zarándokok szép városomat. Harmadik napja járják az utcákat zsákmány után kutatva. Mindent összeharácsolnak, mit csak képesek megmozdítani, s úgy ítélik meg, hogy pénzzé tudják tenni. Nincs is más a magyarokon kívül a falakon belül: mindenkit leöltek, vagy akik életben maradtak a környez? erd?kbe és kolostorokba menekültek. De nemsokára a kereszteseket is ki?zi onnét a lángtenger, mely mind nagyobb részét emészti fel az épületeknek. Lassan elporlad szép városom, s nem marad bel?le semmi. <br>Krónikámat is csak egyre nehezebben tudom folytatni, oly sok gond gyötör. Mindinkább nehéz megtartanom Tacitus aranyszabályát, mely mindenkit köt, ki a történelem folyamát akarja feltárni. Újra és újra meg kell szakítanom az írást, hogy ne fogjon el a harag, és hiába próbálkozom, képtelen vagyok a megbocsátásra, miképpen Krisztus megbocsátott gyilkosainak a kereszten. Mert bár sem László király, sem pedig fia nem tett Rusz ellen, mégis e két uralkodó volt az, kik felvirágoztatták a magyarok országát, kik most hatalmuk pompájában döntik romba az enyémet, s újabb zsákmányra éhesen készül?dnek kolostorom felprédálására. De meg kell vallanom, hogy László király nagy uralkodó volt: ki bár sokat háborúzott, állandóan népe boldogságát kereste, s lelkében és tetteiben megtartotta az Úr parancsait. S annak ellenére, hogy ? maga az eretnek latin keresztségben vált Isten gyermekévé, nem bántotta azon alattvalóit, kik más módon dics?ítették Krisztus nevét. <br>Éppen ezért volt oly nagy a gyász szerte Magyarországon, mikor örök nyugalomra helyezték László királyt az általa építtetett fehérvári bazilikában. ?szintén siratta a népe a nagy királyt, kit szerettek és tiszteltek, s hatalmas tömeg gy?lt össze, hogy elkísérje utolsó útján fejedelmét. Az élet azonban nem állhatott meg, s az ország bizodalmát most László király id?sebbik fiába, Kálmánba helyezte, kit nem sokkal apja temetése után kentek fel Magyarország és Horvátország királyává, Antonina hercegn?t, a Kijevi nagyfejedelem húgát pedig királynéjává. Kálmán méltó leszármazottja volt apjának, észben, tehetségben és lélekben egyaránt, éppen ezért az utókor Becsületesnek nevezte el, melyet nem tagadhatom, bármilyenek is legyenek utódai, méltán kiérdemelt. Ugyanakkor ? már nem tisztelte és becsülte olyannyira a földi békét, mint az apja: gyümölcsöztetni akarta mindazt az er?t és gazdagságot, mit el?dei hagytak rá. Tette azonban mindezt a tisztesség és a becsület útján: igazságtalanul nem indított háborút, s szövetségesei megsegítésére sietett, ha azok segítségét kérték a harcban. Csak azokra hozott vészt és pusztulást, kik ellene kardoskodtak, s országa békéjére törtek. Számukra azonban nem ismert kegyelmet, s addig küzdött ellenük, míg el nem pusztította ?ket.<br>Kálmán megkoronázását követ?en elébb apja építkezéseit folytatta, melyek azonban már nemcsak az ország gazdagságát és hírét gyarapították, hanem azt a célt is szolgálták, hogy ne csak szárazon, de tengeren is ellenségei fölé kerülhessen Magyarország. Elrendelte ugyanis, hogy a kiköt?kben, melyekben eddig szinte csak a gazdag keresked?k hajóit lehetett látni, harci gályákat építsenek az Adriára. Merthogy Kálmán már az els? naptól kezdve készült a háborúra. Kémei útján tudomást szerzett Velence terveir?l, aki nem felejtette el a vereséget és a megalázó békét, s mindenáron bosszúra áhítozott. A köztársaság azonban, hogy el?bb meger?södjék, Dalmácia elvesztését pótolván Dél-Itália felé fordult, s a szicíliai normannok királyságát támadta meg. Bizánc nagy ellensége azonban az elmúlt években meggyengült, s hajdani erejének csupán árnyéka volt immár. <br>De még miel?tt ezen eseményekr?l ejtenék szót, hadd tudósítsak arról, hogy nemcsak Magyarországon került új király a trónra. Wladyslaw, kit a népe lovagiasnak nevezett el, még akkor is, ha valójában élete tanúsága szerint távol állott azon erényekt?l, melyeket a latinok elvárnak a lovagoktól, csaknem ugyanakkor hunyt el, mikor László Fehérváron. Zbigniew fia pedig, alighogy megkoronázták Krakkóban, seregeivel Ruszra támadt és ostrom alá vette Kernave várát. Akárcsak apja, ? is vert haddal kellett, hogy visszatérjen országába. Békét azonban az ifjú királytól immáron nem remélhetett az oroszok nagyfejedelme, mint annak idején édesapjától, és Zbigniew folytatta a háborút. Még számtalanszor visszatért Ruszba, s bár számos sikert el is ért, mégis ? volt az, ki pusztulásba vezette országát. Bölcsebben tette volna, ha otthon marad, s megelégszik egyetlen országgal, s nem áhítozik más népek feletti uralomra, melyt?l már a nagy Ilarion is óva intett. Sokkal tragikusabb azonban, hogy közvetve bár, de ez a háború volt az, mi végül elvezetett Rusz pusztulásához is, még ha sok id? tellett is el a két esemény között. E harc eredményeként jött létre az az állapot, mely oly nagy feszültséget okozott a kés?bbiekben a magyarok és az oroszok között.<br>De hogy sorba haladjak az eseményekkel, el?bb azt a szomorú napot kell megemlítenem, mikor a lengyel seregek elfoglalták és kifosztották Vladimir gyönyör? városát 6613 telén. Ezek után pedig Halics ellen vonultak csapataikkal, de ott vereséget szenvedtek, s t?zszünetre kényszerültek. De most térjünk vissza Itáliába.<br>Mint azt el?z?leg mondottam Velence megint háborúra készült: elébb Itáliában akarta meger?síteni hatalmát, hogy aztán ismét Magyarországra támadhasson. Így hát hadserege Dél-Itáliába hajózott, s miután partra szállt, elfoglalta Bari várát, mely a szicíliai normannok er?ssége volt. A szicíliaiak királya hamar felismerte, hogy nem lesz képes egymaga szembeszállni a velenceiekkel. Hadserege gyengébb volt, s flottáját már korábban legy?zték. Így hát követeket menesztett Magyarországra, s Kálmán király segítségét kérte, aki nagy örömmel bele is egyezett. Azonnal utasította Petur vezérét, hogy hajózza be seregét és induljon útnak. Mindeközben pedig Kálmán rávette a pápát (ki László apjának köszönhette hatalmát), hogy átkozza ki a dogét, amiért az egy keresztény államot támadott meg, bármiféle indok nélkül. Paganellus pápának talán ez volt az els? és egyben utolsó jelent?s cselekedete, hisz id?s kora miatt nem sokkal ezután elhunyt. S bár itt van mellettem a római pápák névsora és uralkodásuk dátumai, ha megengedi a kedves olvasó, akkor nem sorolom tovább ?ket. Ezt követ?en ugyanis rendre igen id?s pápákat választottak s így szinte pár évente ült össze a bíborosok testülete. Jelentéktelen pápák, kiknek többsége pár éves uralmuk alatt nem tudtak maradandót alkotni.<br><br><img src="http://img16.imageshack.us/img16/437/89374525.jpg" align="left"><br clear=all><br>De így is el?reszaladtam. A magyarok serege ugyanis még Paganellus halála el?tt, a világmindenség 6614. évében szálltak partra Bari mellett, melyet azonnal ostrom alá fogtak. A vár er?s védm?vekkel és hatalmas k?falakkal rendelkezett, viszont a velenceiek csak egy kisebb hely?rséget hagytak hátra. Így a magyaroknak nagyobb véráldozat nélkül sikerült bevenniük a rendkívül fontos helyen fekv?, jól felépített er?sséget. A gy?zelmet követ?en a magyar lovasok azonnal kivonultak, s üldöz?be vették az ellenség f?seregét, s Peturnak csakhamar sikerült is csatára kényszeríteni a dogét. Merthogy az itáliaiakat ismét fejedelmük vitte csatába, az el?djeihez hasonlóan azonban a szerencse ?t is elkerülte. Pedig a csata helye kedvezett a nekik: hegyes vidéken ütköztek meg, ahol a magyar lovasok nem tudták messzir?l nyilaikkal megtizedelni az ellenséget. Az ifjú doge azonban meggondolatlan és forrófej? volt: dics?ségre vágyott. Védelem nélkül hagyva íjászait test?rségével egyetemben el?re lovagolt, hogy els?ként támadhasson a magyarokra. A sokszoros túler? azonban csakhamar legy?rte a velencei lovagokat, a doge maga pedig elmenekült a csatából, magára hagyva embereit. Ezek után Petur lovasaival könnyedén felmorzsolta a védtelen itáliai íjászokat, majd pedig összes emberével a megmaradt gyalogosokra rontott. Bár a magyarok is súlyos veszteségeket szenvedtek, a parancsnok és íjászok nélkül maradt velenceiek végül vereséget szenvedtek a hatalmas túler?vel szemben.<img src="http://img196.imageshack.us/img196/3883/86355764.jpg" align="left"><img src="http://img23.imageshack.us/img23/5818/56251986.jpg" align="left"><img src="http://img17.imageshack.us/img17/7105/34774491.jpg" align="left"><br clear=all><br>Ezzel a gy?zelemmel a magyarok el?zték a doge csapatait Dél-Itáliából, s a magyar királyok attól a naptól kezdve viselték a Nápoly királya címet, még akkor is, ha Nápoly városa még sok-sok évig nem is volt a birtokukban, hisz amazt el?z?leg a pápa hajtotta uralma alá. Az ezt követ? néhány esemény azonban néhol igen hiányosan maradt ránk, éppen ezért el?re is az kedves olvasó bocsánatát kell kérnem, ha nem tudok mindent oly részletesen lejegyezni, mint azt egyébként szeretném. A nagy zavarodottság oka ugyanis az, hogy a krónikák említenek egy háborút a magyarok és a szicíliaiak között, mely Reggioért folyt. Egyesek azt mondják, hogy a velenceiek legy?zését követ?en támadtak a magyarok a településre, felrúgva a szövetséget, mások szerint viszont mindez évekkel kés?bb, Velence bukását követ?en következett be. A krónikások azonban csak annyit hagytak az utókorra, hogy volt akkor egy háború a két ország közt, azt viszont nem, hogy pontosan mikor, s miért zajlott ama harc. Így hát arra kell kérnem az olvasót, hogy elégedjék meg ennyivel: volt egy háború még Kálmán király uralkodása idején a szicíliai normannok és a magyarok között, mely során eme utóbbiak elfoglalták Reggio városát és a hozzá tartozó földeket. <br><br><img src="http://img505.imageshack.us/img505/5110/96358411.jpg" align="left"><br clear=all><br>események helyett, melyeket csak Isten tudhat, szóljunk hát inkább arról, mir?l a krónikák is regélnek. Nem sokkal az Itáliában elszenvedett vereséget követ?en a velenceiek felkerekedtek egy újabb haddal, hogy megtörjék a magyarokat. Ezúttal azonban nem az ellenséges hadsereg ellen vonultak, hanem épp ellenkez?leg: Dalmáciába indult a had, mely tartományt csak kisebb hely?rség védelmezett. Így akarták kikényszeríteni a békét, s a maguk el?nyére fordítani a hadiszerencse kerekét. A magyarok igazi ereje azonban, mint az már korábban is írtam, s eztán is számtalanszor bebizonyosodott, nemcsak a nyilaikban, hanem a gyorsaságukban volt. Amint hírt kaptak a köztársaság támadásáról, felkerekedtek és áthajóztak a tengeren, hogy megütközzenek a velenceiek utolsó nagy seregével. Mert bizony kedves olvasóm az a sereg volt Velence utolsó reménysége, csakúgy, mint Novgorod Ruszé. S mily különös is a sors! Annak a seregnek az élén is egy ifjú állt, akárcsak az én városom falait is egy fiatal fejedelem védelmezte, mikor a magyarok megérkeztek. Talán túlontúl ifjak is voltak mindketten a nagy teherhez, hisz alig érték el a férfiak korát, s egy egész ország sorsa nehezedett gyenge vállukra. Épphogy elszakadtak anyjuk öléb?l, máris a csatatéren kellett vért ontaniuk. Túl nagy volt a feladat, s túl kevés a hátuk mögött álló év. Míg azonban a velenceiek maguk keresték a háborút, s a békétlenséget, Rusz mindig is békében élt a magyarokkal, s soha nem indított igazságtalanul háborút. A doge mohó és hataloméhes volt, nem elégedett meg azzal az amúgy is hatalmas gazdagsággal, ami amúgy is birtokában volt. S aki túlzott hatalomra vágyik, az el?bb utóbb megb?nh?dik. Elbukott a vízen épült város, elbukott Lengyelország, s el fog bukni Magyarország is.<img src="http://img505.imageshack.us/img505/87/95236712.jpg" align="left"><br clear=all>De ismételten túlzottan el?re szaladtam, s teret engedtem vágyaimnak, melyek, az Úr bocsássa meg, a bosszúról szólnak. Hiába próbálok, nem tudok megszabadulni a gy?lölett?l, mit a magyarok iránt érzek. S bár törekszem nem kárhoztatni azokat, kik nem érdemelték ki haragomat, de egyre másra tör fel bennem, hogy mindez mi most történik, I. Dics?séges László s fia I. Becsületes László nagyszer?ségének és tehetségének köszönhet?. Hisz ha ?k annak idején nem virágoztatják fel a magyarok királyságát, s nem teszik naggyá Európa országai közt, akkor most nem tipornák lovaik Rusz szent földjét. S mindebben a folyamatban nagy lépés volt az, mikor a köztársaság utolsó serege megütközött Dalmáciában a magyar lovasokkal. Azonban már a csata el?tt bebizonyosodott, hogy a velenceiek igen nagy hátrányban vannak, hisz nem volt lovasságuk, csupáncsak talpasokból állt seregük. Nagy hadvezérnek kellett ahhoz lenni, hogy gy?zelemre vezesse ?ket. A nagy hadvezér azonban a magyarok oldalán állt, ki szintén fiatal volt, de er?ben és tehetségben nagy, s kir?l még sok szót ejtek majd krónikámban. ?t is Kálmánnak hívták akárcsak a királyt, s vezetésével a magyarok legy?zték a velenceieket: az ellenség nagy része a csatatéren maradt, a többi pedig fogságba esett, akiket életét azonban Kálmán megkímélte.<br><br><img src="http://img16.imageshack.us/img16/5300/74764551.jpg" align="left"><img src="http://img23.imageshack.us/img23/1549/16985742.jpg" align="left"><img src="http://img23.imageshack.us/img23/9822/59872017.jpg" align="left"><br clear=all><br>A magyar lovasok ezúttal is el?ször nyilaikat l?tték ki, hogy azok még azel?tt megtizedeljék az ellent miel?tt összecsaptak volna a kardok, lándzsák és t?rök. A nyílzáportól megfogyatkozott és megzavarodott ellenséget ezután a páncélos lovasok elsöpr? rohamaikkal megtörték a magyarok. A velenceiek ifjú hadvezére bár férfiasan helytállt, mégis szomorú sors volt az övé. Oly fiatalon kellett meghalnia, s vele együtt a velenceiek országa is a sírba szállt. Mert a gy?zelmet követ?en a magyarok seregét Kálmán király északra küldte, hogy vegyék be a vízen épült várost, ezzel vetvén véget a hosszú viszálykodásnak. Ezt a sereget azonban már nem Kálmán vezette. Ezt onnan tudhatjuk, hogy ama seregre Isten súlyos büntetést küldött, mely rettenete miatt egész Európában elterjedt. De még miel?tt err?l szólnék, hadd meséljem el, miként ért véget a dogék uralma Velencében. A dalmáciai gy?zelem idejében ugyanis nemcsak szárazföldön, de vízen is gy?zedelmeskedtek a magyarok, s gályáik is elindultak a f?város felé, nemcsak lovasaik. Mikor a vereségek híre megérkeztek, a doge nagy félelmében elmenekült, s megmaradt hajóira szállt, hogy elhajózhasson. ? már sejthette, hogy mindennek vége. De jobban tette volna, ha szárazon próbál kijutni a falak közül, miel?tt még a magyarok ostrom alá fogták volna azokat. A velencei hajókra ugyanis rátámadtak a magyarok, s elsüllyesztették valamennyit a dogéval együtt, ki a habok közt lelte halálát. A csata épp a város mellett zajlott le, annak lakosai végignézték, miként hal meg uruk. Erre oly nagy lett bennük a rémület, hogy fellázadtak, s el?zték vezet?iket, és a polgárok maguk közül választottak követeket, így próbálván békét kötni a magyarokkal, s elkerülni a gyilkos ostromot. A magyarok azonban nem hallgattak a béke hívó szavára. Talán e miatt érte el Isten haragja azt a Róbertet és seregét, ki a király kegyetlen öccsének, Álmosnak volt a rokona, aki oly nagy rémtetteket hajtott végre annak idején Horvátország meghódoltatása idején. A város felé tartó had ugyanis nem sokkal célja el?tt letáborozott a part mentén. Éjszaka viszont hatalmas vihar kerekedett és a megáradt tenger elöntötte a sátrakat. Sok száz ember, köztük Róbert is az özönvízben lelte halálát, valamint számos fegyver és egyéb felszerelés ott veszett.<br><br><img src="http://img16.imageshack.us/img16/1816/67832331.jpg" align="left"><img src="http://img526.imageshack.us/img526/2972/52013446.jpg" align="left"><br clear=all><br>A megtépázott és megfogyatkozott sereg azonban nem fordult vissza, s nem is oszlott fel. Az életben maradt vezérek kapitányt választva maguknak elhatározták, hogy folytatják útjukat és beveszik Velencét. Tették ezt sokkal inkább azért, mivel nem volt sem élelmük sem pénzük, mintsem országuk dics?ségéért. Így folytatták útjukat, s csakhamar elérkeztek a városhoz, melynek falai alatt elébb elutasították a város lakóinak békeajánlatát, majd megkezdték az ostrom el?készületeit. A pusztán néhány napig tartó harc végs? rohamára 6621 novemberében került sor. A megfogyatkozott, de tapasztalt magyar harcosok ellen nem vehették fel a küzdelmet a város polgáraiból verbuválódott véd?k, akik között mindössze néhány tapasztalt fegyverforgató akadhatott, s egy kevés zsoldos lovag, kik nem is viaskodtak oly hévvel, hisz nekik csak a pénzük volt a fontos. A támadók talpasai csakhamar elfoglalták a falakat és betörték a kaput, melyen így akadálytalanul zúdulhattak be a lovasok, akik szép lassan, szigetr?l szigetre számolták fel az ellenállást, s végül a város központjában az utolsó ellenszegül?ket is kardélre hányták. Velence elesett, s a katonák kifosztották a gazdag keresked?várost csakúgy, mint most Novgorodot. De a vízen épült várost nem pusztították el, hisz az Magyarország egyik tartományává lett.<br><br><img src="http://img505.imageshack.us/img505/7624/27192869.jpg" align="left"><img src="http://img505.imageshack.us/img505/7355/49870370.jpg" align="left"><img src="http://img505.imageshack.us/img505/5513/57290266.jpg" align="left"><br clear=all><br>A gy?zelem hatalmas volt. Kálmán király óriási ünnepséget rendezett országa székhelyén, s a zsákmányolt zászlókat elhelyezték a bazilikában. Eközben pedig egész Európa csodálattal és egyben rettenettel szemlélte az új hatalmat, mely felemelked?ben volt. Tartományai immár egészen a Fekete-tengert?l Itália déli csücskéig terültek el. Kálmán azonban nem örülhetett sokáig a frissen kivívott békének. Hamarosan ugyanis Miroslav nagyfejedelem követei érkeztek Székesfehérvárra, hogy szövetségese és rokona segítségét kérje (Miroslav annak a Vladimir nagyfejedelemnek a fia volt, aki Antonina királyné testvére is volt, s akit?l a 6622 vette át a kijevi aranytrónust). A lengyelek királya ugyanis ismét betört Ruszba, s ezúttal seregei rövid ideig Kijev falai alatt is táboroztak, mely támadást azonban Isten segedelmével visszaverték a város véd?i. Miroslav azonban megrettent a támadástól, s mint azt az évkönyv is leírja kétségbeesésében rokonához, a magyarok királyához küldött, hogy rávegye, támadja meg a lengyelek országát. Ó bár ne tette volna! Jobb a keserves gy?zelem és a nagy áldozat, ha azt egymagunk vívjuk ki, mint a másik segítségével elért könny? diadal. Mart az Úr megsegíti az igazakat és az elesetteket, kikre igazságtalanul támadtak rá a gonoszok. Bár Krisztus útja nehezebb, ha bízunk benne, átvészeljük a szenvedés id?szakát. De akkor a könnyebb utat választottuk, nem gondolva bele, hogy az emberek gyarlók és hatalomra éhesek. A magyar királyok sem voltak különbek. Keresztet vettek a mellükre, s a pogányok helyett keresztények ellen fordultak. A latinok csupán skizmatikus eretnekekként tekintenek ránk, s mindenáron el akarják pusztítani az egy igaz hitet: az ortodoxiát. Ezért támadtak a magyarok vezetésével Konstantinápolyra, Kijevre és most Novgorodra. Mert lelkük mélyén tudják, hogy ?k azok, akik elhagyták Krisztust, hogy az evangéliumok helyett a római püspök szavának hódoljanak, és addig nem nyugszanak, míg az ortodoxia el nem t?nik… <br><br><img src="http://img36.imageshack.us/img36/76/55015961.jpg" align="left"><br clear=all><br>Akkor azonban nem tudhatta Rusz, hogy mit hoz a jöv?. Miroslav nagyfejedelem kétségbeesésében és a magyarok valamint rokona iránti bizalomból fordult Kálmán királyhoz. S megvallom ebben nem is volt akkor hiba, hisz Kálmán becsületesen cselekedett: 6628-ban, mely a latinok számítása szerint Krisztus urunk születésének 1120. éve volt hadat indított Lengyelországba. ? valóban nem tehet arról, mit utódai cselekszenek, még ha ez a háború hozza el a viszályt Rusz és a magyarok között.<br><br>

 
Fórum: legfrissebb
Posted by erew - nov.. 24, 2017 23:45
Posted by Mergor - nov.. 24, 2017 21:55
Posted by gzura - nov.. 24, 2017 18:18
Posted by Mergor - nov.. 24, 2017 17:33
Posted by martin0429 - nov.. 24, 2017 16:19
Szavazás
Total War: WARHAMMER vélemény
 
ONLINE
Oldalainkat 263 vendég és 2 tag böngészi