AutoalkatreszOnline24.HU

Magyarok krónikája I. rész

I. rész
A kezdet




1080 a Magyar Királyság még botladozik a kárpátok között kívülről a Szlávok Belülről pedig a pogány emberek veszélyeztetik a fennmaradást. I. László király Új reformokat akar bevezetni amivel jobb páncélt kaphatnak embereik de a legtöbb ember Szláv vagy Pogány és a "régi magyarok páncél nélkül küzdöttek" Mondták mindannyian de László hajthatatlan volt és ezért szívesen fogadta a Lengyel, Német segítséget. 1096-ra már készen állt a sereg egy hódításra, mivel az Arisztokrácia egy küldetést adott: ELFOGLALNI BUKARESTET. Így hát félig lengyel, német félig magyar hadsereg elindult hogy meghódítsa a Pogány népet.

1100-ra 4 év multán sikerült elfoglalni a pogány várost és csak 100 ember esett el a lázadok közül. László Úgy döntött hogy Szövetséget köt a Lengyel királysággal hiszen a Lengyelek segítettek nekik. A diplomata jó hírrel jött: A Lengyelek elfogadták az ajánlatot és a legjobb benne hogy a Lengyel király mosolyogva fogadta el.1102-ben László utasítást kapott mi szerint vigye a Papját bizáncba mert úgy tudják hogy Constantine közelében sok boszorkány van úgy is tett mikor sikeresen kivégezték mind a 3 boszorkányt megkérdezték a Bizánci császártol Volocus-tol hogy miért nem ölték meg őket mire azt a választ kapták hogy ''mert nem tudtunk rola''.

1120-ban a magyar hadsereg már gyönyörűen páncélozott volt És László bár öreg volt már nagyon de büszke volt arra amit létre hozott 1120-ban László Király Békében meghalt és helyét a fia Kálmán vette át. Kálmán jú katona volt és szerették öt az emberek ezért nem is volt nehéz elfoglalni a trónt.

1125-ben A pápa Keresztes hadjáratot hirdetett Jerusalem ellen Kálmán tudta hogy sok ember élete fog odaveszni ha elmegy ha viszont nem megy elvész a becsület. Úgy döntött el mennek hiszen jó alkalom hogy megmutassa mit tud.
Azonban öccse István is vele ment aki nem volt jó harcos viszont annál jobb Orgyilkos volt. ''De mégis hogy nézett volna ki ha nem jön velem???'' mondta Kálmán egy Vacsorán. 1128-ban aztán elindultak hogy bevegyék a Szent-Földet.
Miközben Bizáncon keltek át találkoztak Pytr-el a Lengyel királlyal.
''Örülök hogy Együtt megyünk a csatába'' Szólt Pytr miközben Gaugaméla közelében mentek.


Kálmán minden reménye szerint át tud kelni az arab lázadókon anélkül hogy nagyobb veszteségek esnének, viszont István csak fokozta az aggodalmat.
A Lengyel király nagy haderővel menetelt a magyarok mellett de vajon ki fogja bevenni Jerusalem-et? Hiszen a Német-Római Hadsereg is közeleg...........

1126 Kálmán és Pytr közelednek Jerusalem felé, a Német-Római hadsereg már beérte őket és sietősen akarja bevenni a várost. Viszont egy váratlan esemény megrendítette a Német-Római hadsereget.....Az Egyiptomi utánpótlás volt az.
A Német-Római Tábornok úgy gondolta gyorsan leveri ezt a kis haderőt és beveszi Jerusalem-et.....Tévedett, az Egyiptomiak 1000 főt számláló hadereje kevesebb mint 2 óra alatt szétzúzta a Birodalmi haderőt. Az Egyiptomiak kevesebb mint 300 embert vesztettek. A Magyarok és a Lengyelek együtt 1500-as haderőt képviselnek. Kálmán reméli hogy be tudják venni Jerusalem-et mert ha nem akkor oda vész minden remény és a trón öccse kezébe kerül.

1128 Kálmán Beérte az 1000 főt számláló egyiptomi hadsereget, bár hadserege erős volt és kitartó de a nagy sietségben lehagyta lengyel haderőt így Kálmán magára maradt amit az egyiptomiak ki is használtak. Nem menekültek többet megálltak Damascus Környékén és bevárták a Magyarokat.

Kálmán okosan 200 íjászt elküldött egy hegyre, míg 200 lovasa mellette maradt a gyalogság felfejlődött ami 300 emberből állt. Ezzel szemben az egyiptomi haderő 400 lovasból 300 íjászból és 300 gyalogosból állt a lovasok voltak erősek de a kapitányuk okos volt nem küldte a lándzsások elé a lovasokat. amikor a csata megkezdődött az íjászok szétlőtték a magyar gyalogság negyedét, ezután következett a gyalogság bár nem tudták megtörni a magyar ellenállást harcoltak és nem kevesebb mint 130 embert sikerült leölniük, bár ez nem nagy veszteség de Kálmánnak az volt a gyalogság már csak 50 emberből állt akik keményen álltak


ellent amikor megindult a lovasság Kálmán parancsot adott az íjászoknak a tüzelésre, ők úgy is tettek az íjászok elég sok lovast megöltek amikor belerohantak a gyalogságba Kálmán Elindult a lovassággal segíteni vad harc kezdődött nem lehetett eldönteni ki fog nyerni, de amikor úgy tűnt az egyiptomiak nyernek megérkezett Pytr a lengyel sereggel az egyiptomiak rögtön futásnak eredtek.
az egyiptomiak 700 embert veszítettek és 100-at fogtak el akiket kiszolgáltattak volna a magyarok de az Egyiptomi uralkodó nem fogatta el és kivégeztette őket. Bár győztek a magyarok mégis 700 emberből 400-at veszítettek.
De ez Kálmánt nem törhette meg fojtatta útját Jerusalem-be amit miközben ö hősiesen harcolt az Angolok bevették. Kálmánt ez mégsem zavarta hiszen katonáinak bizonyította jó ember és jó katona.

1130 Kálmán Jó királyhoz méltóan és mivel megépítette a világ első hatalmas katedrálisát ezért megkapta a Kálmán a Nagyszerű-nevet bár Kálmán 40 éves múlt mégis Jó egészégnek örvendett ami akkoriban nem volt túl gyakori.
felvirágzott az ország Kálmán uralkodása alatt és még egy fia is született Kálmán nem is lehetett volna boldogabb. Egyik este azonban az őrség a mulatozásban elaludt és egy orvgyilkos bejutott a budai kastélyba és nem tudni hogy, de kivégezte Kálmánt. Mindenki szerint István volt de mivel ő éppen ugyanazon az éjjelen esett el az Oroszok elleni Orv támadásban Bren-ben ezért ezt az ötletet elvetették. Az országnak nem volt uralkodója így választhatott vagy egy hatalmas ország bekebelezi vagy elfogadja Pytr ajánlatát és fia Ulászló ül a trónra.
A magyarok elfogadták és Ulászló jó uralkodóhoz mérten bosszút akart állni a volt király gyilkosain. Az első lépés Oroszország megtámadása volt mivel az orvtámadást vissza verték a magyarok ezért nem volt túl nehéz egy hatalmas hadsereget felállítani csak pénzben és időben volt hiány.

1136-ra azonban végül is elkészült a hatalmas hadsereg ami 1200 főt számlált a fiatal uralkodó elindult hogy megtámadja az Oroszokat és vissza szorítsa őket egészen a fővárosig. Valószínűleg sikerül neki de mire eljut odáig hány ember fog meghalni? És mi lesz az orosz téllel? Na és az orosz portyázó orvtámadások? Ezek azok a kérdések amikre nincs válasz.

EGYELŐRE... simy - 2006-12-12

 
Fórum: legfrissebb
Posted by Mergor - nov.. 24, 2017 21:55
Posted by gzura - nov.. 24, 2017 18:18
Posted by Mergor - nov.. 24, 2017 17:33
Posted by martin0429 - nov.. 24, 2017 16:19
Posted by bayarder - nov.. 24, 2017 14:06
Szavazás
Total War: WARHAMMER vélemény
 
ONLINE
Oldalainkat 228 vendég és 1 tag böngészi