AutoalkatreszOnline24.HU

Anglia története II. rész

1086. április 17-én egy hajó fedélzetéről figyeltem London kikötőjét. A 120 lovassal, 425 embernek parancsoltam, nem számítva saját, 26 fős testőrségemet. Elindultunk, hogy előre láthatólag két hónap múlva kikössünk a Caentől északra lévő kikötővárosban, és csatlakozzunk a Caen alatt állomásozó hadsereghez, melynek Henrik parancsolt. A hajóút jól telt, bár a katonák jelentős hányada tengeribetegségtől szenvedett. Nem telt bele teljes két holdtöltébe, míg odaértünk Bretagneba. Miután a kirakodás megtörtént, útnak indultunk Caenbe és 4 nap múltán a sereg letáborozott a város keleti falainak közelében. Henrik serege a déli kapu előtt táborozott. Mivel a keleti oldalon nem volt kapu, hát én is a délit választottam, amikor Henrikhez indultam így legalább megszemlélhettem seregének táborát. A tábor szép, rendezett volt, és a sátrak, hevenyészett viskók között elég tér volt, hogy esetleges támadás esetén ne keletkezzenek torlódások és a katonák könnyedén meg tudják védeni. Felmentem egy dombra, ahonnan beláthattam az egészet és itt, gyakorlatozó íjászokra lettem figyelmes. Abban a pillanatban teljesen megnyugodtam. Eddig féltem attól, hogy Henrik hasonlatos lesz a többi nemeshez, akikkel dolgom volt és lebecsüli majd az íjászok jelentőségét, ám ebből kisült, hogy nem így van. A hadvezér maga, Caen kastélyában tartózkodott így a falon belülre érve, arra vettem irányomat. Mikor Henrik elé kerültem izgatott voltam az első találkozás miatt egy ekkora emberrel. Ez a mindössze 38 életévet számláló személy, már maga mögött tudhatott számos csatát és mindet győzelemmel zárta. Bevette Rennest és Brugest, szétvert számtalan lázadozó sereget és állítólag alaposan ellátta a baját a határsértő francia seregnek is. És most itt van, egy ajtó választ el tőle. Ez az ajtó nagy csikordulással kinyílt és bevezettek egy nem túl tágas, de jól berendezett szobába. Henrik az asztalnál ült, de jöttömre felállt. Közelebb sétált, nem tudtam mit tegyek, hiszen mégis a király öccse és a herceg nagybátyja, ugyanakkor rangban nem áll fölöttem. Végülis a szemébe néztem, és szótlan maradtam. Megállt előttem, szemügyre vett. Egy posztókabát volt rajtam alatta cserzett bőrpáncéllal, az alatt láncinggel és legalulra bélelt vászoninget vettem, mely nem engedte, hogy a láncing a bőrömet dörzsölje. Az út pora is ott volt a ruházatomon. Henrik arca komolyságot tükrözött.
-Maga hát Hugh Scrope, kiről unokaöcsém a levelében beszélt. –Mondta, majd kezet nyújtott -Én vagyok. Maga pedig minden bizonnyal Henrik, a király öccse és Anglia legjobb hadvezére. –Válaszoltam, majd kezet fogtam vele.
Most én mértem végig őt. Maga volt a megtestesült lovagi eszmény. Szálas férfi tiszta tekintettel és látszott rajta, hogy bivaly erős. Őszintén szólva csalódást éreztem, ugyanis úgy látszott, mégis ugyanazokat az eszméket vallja, mint a többi nemes.
-Mondja csak Hugh - szólalt meg ismét – Maga mit tenne, ha ellensége egy sziklavájatba szorulna, ahonnan csak egy kiút van.
-Természetesen lövetném őket az íjászaimmal, ha pedig esetleg rohamra szánják el magukat akkor lándzsásokat küldenék az íjászok elé, hogy felfogják a támadást és visszaszorítsák, vagy lemészárolják őket.
-Úgy látszik az unokaöcsémnek igaza volt. Maga az én emberem.
Ettől a pillanattól kezdve tudtam, hogy Henrikkel is olyan igaz barátok leszünk mit Ambrosezal. Henrik aznap este vázolta a helyzetet és elmondta, hogy egy viszonylag közeli francia város elfoglalására indulunk. A város neve Angers és erős várral rendelkezik. A két sereg külön-külön indult el, én kicsit lemaradva követtem a seregemmel Henrikét. Az ő serege majdnem 800 főt számlált. A sok ember miatt lassan haladtunk és hiába volt az út jól kiépítve végig, majdnem 6 hónap volt míg elértünk Angers alá és Henrik serege megkezdte az ostromot. Én hátul maradtam a csapataimmal, ugyanis hírt kaptunk egy Északra tartó francia seregről a közeli, hatalmas erdő túloldalán. Henrik eljött hozzám a táborba az egyik reggel és tudatta velem, amit már amúgy is tudtam két órája. 
-A franciák valószínűleg Caenbe tartanak. A helyőrség kicsi. Le vagy maradva de talán odaérsz, mielőtt bevennék a várost. Caent nem veszíthetjük el. - Az utolsó szavakat nagy nyomatékkal mondta.
Másnap indultunk. Kevesebb emberrel gyorsabban haladtunk és négy hónap múlva feltűnt a horizonton Caen déli fala.
Felderítőim visszatértek és jelezték, hogy az ellenség a falak alatt vert tábort és a holttestekből ítélve már több kisebb rohamot indított. A várostól két mérföldre egy erdő kezdődött az előtt síkság terült el, de az erdő széle előtt 100 méterrel nagyjából egy domb kezdődött. Nem volt meredek, a domboldal szép hosszan ívelt felfelé, a legmagasabb pontjáig, mely olyan 10 méter magas lehetett. Tökéletes hely lesz, gondoltam. Tudtam, hogy a franciák nem kockáztatnák meg, hogy roham közben támadjam őket hátba. Nem. Tudtam, hogy jönni fognak és azt is tudtam, hogy meg fogják rohamozni az arcvonalamat, domb ide vagy oda. Felderítőim közül másnap csak egy tért vissza, ő is sebesülten. Elmondta, hogy a franciák elindultak felénk. Íjászaimat felállítottam a dombra, a lándzsásokat eléjük, hogy egy esetleges lovasroham ellen védelmet nyújthassanak az íjászoknak. A lovasokat, hatalmas felzúdulást kiváltva az erdőbe küldtem. Nem akartak engedelmeskedni, de szerencsére a szakaszvezetők épeszű emberek voltak, magam választottam ki őket. Így vártuk a franciákat. Testőrségem élén megálltam az íjászok mögött és kardomat a magasba tartva lelkesítő beszédet intéztem a katonákhoz. A beszéd végén felhangzottak a parancsok az íjász szakaszok vezetőitől
-KÉSZÜLJ!
A horizonton feltűnt a kékség. Francia zászlókat lobogtatott a szél, francia lándzsákon, kardokon csillogott a napfény és francia dobosok verték a francia katonák menetelésének monoton ütemét. A franciák 400 méterre nagyjából megálltak, és pár szakasz számszeríjast küldtek előre. A számszeríjasok megindultak. Mikor 250 méterre járhattak, felhangzottak a parancsok az íjászok felől.
-ILLESZT!
200 méter.
-FESZÍT!
150 méternél a számszeríjasok megálltak.
-ERESZT!
És 180 nyílvessző röppent a magasba, hogy hamar átszelve a 150 métert, a számszeríjasok testébe, vagy a földbe temetkezzen. Mielőtt az első sorozat nyílvessző elérte volna célját, már úton volt a második. Az illeszt, feszít, ereszt, parancsok egy idő után abbamaradtak, hisz így is tudta mindenki hogy mi a dolga. A számszeríjasok felől is érkezett néhány nyílfelhő, de vagy nem okozott veszteséget, vagy borzasztó keveset. Közben ők egyre fogyatkoztak. Már alig a felük lehetett talpon és az íjászok, még el se lőtték az első 24 vesszőt. A vesszők ugyanis, egyenként 24 nyilat tartalmazó kötegekben kerültek az íjászokhoz és mikor ez elfogyott, kaptak új köteget. Ez egy kis szünetet jelentett a tüzelésben. Íjászaim azonban nem lőtték el az első köteg vesszőt, mire a számszeríjasok már meg is fordultak és futni kezdtek. Az én embereim még ellőtték rájuk az első köteg utolsó vesszőit, majd újakat tettek a nyíltáskákba. A számszeríjasok visszarohantak a franciák lándzsás sorai mögé. Ekkor a francia könnyűlovasság indult meg. Az íjászok őket nem várták addig mint a lándzsásokat. Mikor 300 méterre voltak, tüzelni kezdtek. A lovasok sorra buktak fel és mire a domb lábához értek, már rendesen megfogyatkoztak. Az íjászok leálltak. Félő volt, hogy saját embert találnak el. Körülbelül 60 lovas érte el az angol lándzsafalat és egy perc múlva maximum egy tucat menekült vissza ugyanazon az útvonalon amin jött, angol nyíleső alatt. Leállítottam az íjászokat. A vesszőutánpótlás Bretagneban nem volt olyan jó, mint otthon. A franciák elindították a lándzsások én pedig futárt menesztettem a lovasok szakaszparancsnokaikhoz, hogy lassan eljön az idejük. A franciák lépésben közeledtek. A nyilak záporoztak rájuk, de a jól összetartott pajzsok miatt nem voltak olyan hatékonyak, mint a lovasok, vagy a számszeríjasokkal szemben. 300 francia gyalogos közeledett és tudtam, hogy nemsokára rohamra vezetem ellenük a nemeseket és testőrségemet. Akaratlanul is megborzongtam lemezvértem alatt, ugyanis tudvalevő volt, hogy a lándzsások a leghatékonyabbak a lovasság ellen. Mégis úgy éreztem, hogy a mai nap a diadalé lesz, hiszen egyelőre alig vesztettem embereket. Megint futárt menesztettem, és kisvártatva előjöttek a nemesek lovaikon, kopjáik hegyét az ég felé tartva. Négy szakaszra voltak osztva. Kettő a jobb kettő a bal szárnyat megkerülve fogja az ellenség lándzsásait lerohanni. A testőrségem és én, a bal szárnyom megyünk majd legelöl. Elvettük a kopjákat a fegyverhordozóktól, majd a bal szárny mellé léptettünk. Az ellenség már lassan a domb tövében járt és futásba kezdett. Odaértek mellém ügetve a nemesek. Biccentettem a szakaszvezetőknek, majd leszegeztem a kopjámat és üvölteni kezdtem:
-Lovasok! Kopját le! ÉS KÜLDJÜK ŐKET POKOLRA!!
Hatalmas robajjal indult neki a majd’ 150 lovas. Az arcvonal előtt összezártunk és a testőrség élén, magam vezettem a mindent elsöprő rohamot. A lejtő majdnem 100 méter hosszan tartott és a franciák 20 métert tettek meg rajta. Vészesen közeledtünk, ők pedig megálltak, hogy falat képezzenek a lovasok előtt.
-ELŐRE! SZENT GYÖRGYÉRT! – üvöltötte körülöttem mindenki és én magam is.
-MONTJOE SAINT DENIS! – Ezt a franciák ordították teli torokból.
10 méter. 5. És megérkeztem. Az első 3 embert a sorban feldöntöttem lendületemmel. Kopjám teljes egészében átszaladt valakin és kifordult a kezemből. Kardot rántottam és megsarkantyúztam a lovamat. Eltiportam, vagy levágtam mindenkit, aki az utamba került. Valaki egy lándzsát döfött a combomba, hálából kardom élével lesújtottam a fejére ezzel összezúzva a sisakját. Olyan két perc heves tusa után a franciák megtörtek és futásnak eredtek. A lovasok nagy része elindult foglyokat ejteni.
Hatalmas győzelem volt. A franciák nagyjából 600-an lehettek a csata előtt és mindenkit levágtunk vagy foglyul ejtettünk. A combsérülésem nem bizonyult súlyosnak, nem ért csontot a szúrás. Egy ideig így is feküdnöm kell majd. Az angol seregből 36 lándzsás és 61 lovas veszett oda. A testőrségemből 3 embert veszítettem. A halottakat elégettük, a francia holttesteket egy tömegsírban helyeztük végső nyugalomra. Caen helyőrsége 115 főt számlált csak, így a seregemet is a várfalakon belül szállásoltam el. 3 hét múlva levél jött Brugesből. Maga Robert király küldte. Más utasításig kinevezett Caen helytartójává, ahogyan 5 és fél éve Ambrose kinevezett Caernarvon helytartójának. Mivel Caen körül voltak birtokai a családnak, Caen kastélyát tettem meg székhelyemül és hozzáláttam a várúri teendőknek. Két nap múlva levél érkezett, melyben Henrik értesített fényes győzelméről Angersnél és arról, hogy amint tud, személyesen is ellátogat Caenbe. Őszintén szólva, nem is gondoltam, hogy másképp lesz és örültem, hogy saját győzelmem is fogható az övéhez. Kicsit furcsának találtam, hogy ő jön Caenbe és nem engem hivat Angersbe, de jó érzés is volt. Caen nagyon gazdag és fejlett vár volt, viszont az itteni nemesség vonakodott elfogadni az uralmamat és kicsinyes áskálódásba kezdett ellenem. Kénytelen voltam komolyan fellépni az ügyben és két nemest bíróság elé állíttattam, majd börtönbe vetettem. Ezek után igyekeztem barátokra szert tenni a nemesek körében, bár ezt a próbálkozásomat csak félsiker zárta, mivel a börtönbe zárt nemesek barátai és szimpatizánsai továbbra is ellenem voltak. Politikai ellenfeleik viszont ezentúl igyekeztek mindenben a segítségemre lenni és már az is jó volt, hogy sikerült megosztanom őket. A város körüli birtokokat bővíttettem és nagyobb területeket igyekeztem művelhetővé tenni, hogy a város élelmiszerellátása meglegyen. Ezt a próbálkozásomat teljes siker zárta és minden évben komoly mértékű felesleg is képződött amelyet kereskedelembe forgathattam és így a város virágzásnak indult. Egyre több kisebb nemesi ház ajánlotta fel szolgálatait nekem és voltak olyanok is, akiket magam emeltem nemesi sorba azzal, hogy lovaggá ütöttem őket és birtokaim egy részét nekik adományoztam. Mivel a bebörtönzött nemesek földjeit elkoboztam, messze a Scrope családé volt a legkiterjedtebb uradalom Caen környékén, és házam egész Bretagneban is a legnagyobb nemesi házak közé tartozott. A szolgálataikat felajánlott nemesek és felkapaszkodott lovagok a hűbéreseimmé váltak és katonai szolgálattal tartoztak nekem. Egy éven keresztül teljesen belemélyedtem a politikába és a város fejlesztésébe. 1087 novemberében kaptam egy újabb levelet, melyben Henrik tájékoztatott arról, hogy két hét múlva 135 fős kísérettel elindul Caenbe. Mire a levél ideért, gondoltam, már valószínű úton is van.

Relik Nom - 2007-03-02
 
Fórum: legfrissebb
Posted by erew - nov.. 24, 2017 23:45
Posted by Mergor - nov.. 24, 2017 21:55
Posted by gzura - nov.. 24, 2017 18:18
Posted by Mergor - nov.. 24, 2017 17:33
Posted by martin0429 - nov.. 24, 2017 16:19
Szavazás
Total War: WARHAMMER vélemény
 
ONLINE
Oldalainkat 255 vendég és 3 tag böngészi