AutoalkatreszOnline24.HU

Alternatív világtörténet (1)

KONSTANTINÁPOLY 1152
Minekelőtt hozzálátnánk a történelem szoros szálainak kibogozásához, azt tisztáznunk kell, hogy nem fog ez így egyszerre menni. Lehet, nem a kezdetektől indulunk, de csakis így tudjuk megérteni a türkök gondolkozását, CSAKIS ÍGY tudjuk tetteiket mérlegelni. Ezért indulunk hát 1152-től, Konstantinápoly elestétől. Faraj ibn el-Mustafa ad-Dawlah váratlan halála után, egyszülött fia követte őt a szultanatusban. Rögtön fel is tesszük a kérdést: - Miért is csak egy gyermeke volt, mikor egy egész hárem állott rendelkezésére, mikor antiókhiai palotájában mással se kellett törődnie, mint élvezni az élet adta örömöket? – a válasz egyszerű. Faraj bonyolult lélek volt. Személyiségében inkább nagyatyjához mintsem annak fiához hasonlított. Mindenek előtt tartotta birodalma érdekeit, s talán ennek következtében már nem is volt számára az élet élvezete oly fontos. Na de, ne taglalgassuk ezt tovább. Kuchuk személyisége szöges ellentétben volt apjáéval. Mindenek fölött tartotta a harcot, vérengzést, az iszlámot. Nagy a valószínűsége, lelkét a keresztes háborúk és azok következményei formálták. Apja idején a központi hatalom meggyengült és Antiókhia elestével az egykori főváros is végleg elhomályosult. Beduin felkelők fosztogatták a falvakat, a kereszténység újra éledezett, ha tévtanokban is. S ekkor jött Kuchuk ad-Dawlah. A hatalomátvétel zökkenő mentesen folyt, attól eltekintve, hogy a szultán halála nem várt eseménynek mutatkozott. Annak ellenére hogy apja székhelyét, a birodalom szívét hitetlenek birtokolták, az ifjú szultán nem irányította teljes figyelmét arra pontra. A visszafoglalás ama nemes feladatát, botor módon másodunokafívéreire bízta, míg ő sokkal nagyobb ambíciókat dédelgetett. Egy, az addigiaknál jóval hatalmasabb és képzettebb sereg felállításába kezdett, melynek költségeit, az apja által kialakított „kereskedelmi oázisláncból” befolyó pénzekből állta. A sorozás és kiképzés, a legnagyobb erődítmény rendszerben folyt, melynek kialakítója, Tutus ad-Dawlah, frappáns módon „Acélháromszögnek” nevezett (Sivas, Kayseri, Sis). Továbbá vonultatott Egyiptomból alabárdosokat, Trapezusból spáhikat, Damaszkuszból bérgyilkosokat és kémeket, Tibilisiből nehézpáncélzatú örményeket, Makkahból tevénlovagló beduinokat, jöttek még "puha bőrű" lüdiaiak, hajítódárdás frígiaiak, kispajzsú kappadókiaiak, villám léptű alánok, ciprusi kalózok és megannyi berber. Ily hatalmas és soknyelvű sereget nem látott a Hellészpontosz Xerxszész óta. A fegyverkezés 19 évig tartott… Érdemes megemlíteni a szultán mellett két másik fontos személyt. Selim al-Rasid (róla a későbbiekben) édesgyermekét Abi al-Rasid-ot és Fadullah al-Alai-t. Mindketten hódításaikkal emelkedtek ki a többi vezír közül, az utóbbi még herceg is volt, míg a szultán meg nem fojtatta a bevett szokáshoz méltóan egy selyemszállal. Persze a tisztalelkű szultán nem vetemedett volna ilyesmire csak azért, mert a hatalmat, míg nem volt fia Fadullahnak ígérte. Először elküldte hódítani északra, túl a Kaukázuson, és ha már ott volt, a Krími-félszigetre is hódítani. Sajnálatos módon ezzel nem sikerült megöletni, így a radikálisabb selyemszálhoz kellett fordulni. Na de, ennyit Fadullahról. Mind ez események közben, Abi al-Rasid elfoglalta Cyrenet, majd kiürítette, áthajózott Ródosz, ahonnan csak pusztulást, romokat, halomra vágott testeket, meg egy mecsetet hagyva maga után Kréta szigetén szállt partra, ahol ugyan ezt megtette volna, ha az egyesített Velence-Pápai seregek meg nem rémítik. Az ő karjaik közül is csak a szicíliánusok és a pápaiak nézeteltérései végett tudott megmenekülni. Átvészelte a bizánc felügyelte Égei-tenger keresztül hajózását, majd partra szállva Thesszalonikinél, végigdúlta Hellászt Korinthoszig mindössze egy év alatt. Az út folyamán persze kapott erősítést miután elhagyta Krétát, egyenesen abból a győzhetetlen seregből mely akkorra összeállt, és toronyiránt Konstantinápoly felé tartott.
VISSZATÉRVE:
A sereget maga a szultán vezette, magával cipelve egész palotáját, hogy mikor Konstantinápolyba érkeznek azonnal berendezkedhessenek. Az út folyamán egy kettős dzsiháddal elfoglalták Abydost és Niceát, majd, az igen csekély létszámú őrséget számláló fővároshoz felé fordultak.A szultán mélységesen csalódott Konstantinápolyban. Az akkori világ leghatalmasabb városát látványosan megviselték a háború évszázadai. Lévén a keleti kereszténység központja, egyetlen templom se volt, amit a szultán ostromgépeivel szétlövethetett volna kirablásuk után. Gyakorlatilag harc nélkül vették be a várost. A türk történetírók úgy tartják, hogy a szultán párbajra hívta az éppen ott időző császár fiát, vagy legalább is utódját. Nem volt ellenfél a jólképzett, spártai életet élő szultán számára. A párbaj után bánatában kifosztotta a várost, és az abból befolyó pénzből egy addig soha nem látott méretű mecset építésébe kezdett Jeruzsálemben. Szomorúságát még a Fadullah ügy is tetézte, melynek nem egy vezírje hangot adott. A történetírók úgy tartják, a hirtelenjében felhúzott Konstantinápolyi palotában, az ugyanilyen jelzővel illetett nagyhatalmi ülésen megvádolták a szultánt Fadullah megmagyarázhatatlan körülmények közt bekövetkező halálával. Olyannyira, hogy úgy említették, mint: Kuchuk ibn el-Faraj ad-Dawlah. Apja fiaként emlegetni a szultánt olyan nagy sértés volt, hogy a rákövetkező napon, a tömegével kivégzett keresztények közt, néhány, az ostrom után még egekig magasztalt vezír is volt.Esővízként folyt azon a napon, Konstantinápoly ősöreg kikövezett utcáin temérdek keresztény és ama kevés vezír, sűrű vére, bele az Aranyszarv öbölbe, ahol nem kevesebb, mint nyolcszáz éve még oly rendületlenül verték vissza a feltörekvő arab világ összes seregét bátor, ámde a törökök ideére már letűnt görögök. S Kuchuk oly tettet hajtott végre, melyet még apja halálakor, húsz évvel azelőtt senki nem gondolt volna.

II. Történet
Selim al-Rasid
Az a kép, amely most is az emberekben él, a tisztességes, tisztalelkű, bátor, nagy hadvezér Selim al-Rasid-ról, nemes egyszerűséggel, torz. Ő bizony nem volt más egy vérengző hadvezérnél, kinek kezébe, a szultán túl nagy hatalmat adott. De valahogy mégis e kép maradt meg bennünk. Az alábbiakban az próbáljuk meg kideríteni, vajon miért. Lényegében Selim nem volt különb, mint bármely más nagyvezír. Könnyen befolyásolható, konzervatív muzulmán, aki megtartotta a napi öt imát, hónaponta a ramadánt, többször megjárta Mekkát, sőt még alamizsnát is osztogatott néha. Mégis volt benne valami, aminek segítségével meghódította szultánjának Egyiptomot, s ez nem a katonai fölény volt. Ha végig követjük életpályáját, először Jeruzsálemben találkozunk vele. „ S mikor a szultán ideét látta az arabok leigázásának, Jeruzsálemi kapcsolatához fordult” írja egy 20.századi történetíró. Először is, a szultán soha sem akarta „leigázni” az egyiptomi arabokat. Csak hát Selim al-Rasid szerepében egy olyan vérengző szörnyszülöttet szabadított rájuk, amit nem tudott kordában tartani. Ismeretségük régebbre nyúlik vissza, mikor Jalal szultán nem volt több jelentéktelen emírnél. Ám a polgárháború szultánná emelte őt, s ezt nem utolsó sorban Selim al-Rasidnak köszönhette. Ennyivel tartozott neki.Azt már soha nem tudjuk meg, mi is vonzotta Egyiptom földjére, de az biztos, a felkérést nagy lelkesedéssel fogadta. Mindössze egy hónap alatt verbuvált egy sereget a semmiből, és menten Asqualon falai alá vonult. „Itt ütközik meg először, [Selim] itt aratja első diadalát, mely kisérvén őt menetén, Allahig” Ekkor tudtunk szerint még „normális” volt. A város muszlim lakosságát nem bántotta, csupán néhány keresztényt akasztott fel a rend megtartása végett. Talán épp ennek köszönhetően a nép vegyes érzelmek közt fogadta. Sebtében kialakított egy városi őrséget, amelynek nagy hasznát vette a későbbi, történelmileg jelentéktelen csetepaténál, melyet az elkeseredett arabok csikartak ki. Miután hatalmát megszilárdította a keresztény időszámítás szerint 1087 márciusában, kivonul a várból, hogy al-Karakot is csatolja a birodalomhoz. Itt ugyan csekélyebb ellenállásba ütközik, de majdnem életét veszti. Túlontúl nagy a késztetés hogy furcsa párhuzamot vonjunk, eme, és Nagy Sándor már-már kísértetiesen hasonló incidense közt, mikor Granikosznál hű katonája Kleitosz, mentette meg hasonló képp az életét. Bár valószínű hogy Selim az ő megmentőjét, nem arcátlansága miatt vágatta le… Az itt eltöltött pár hét után, vonult tovább, de a régi Selim al-Rasid ez útról soha nem tért vissza. VALAMI történhetett a sínai félszigeten, ami örökre megváltoztatta, s útján végig elkísérte. Eztán soha sem volt a régi. Nem tudhatjuk pontosan mi is történhetett. Látomás? Betegség? Baleset? A lényeg az, mikor Dumyat erődje, a kalifa székhelye is kezére került, iszonyatos vérengzést rendezett. Ezreket koncoltatott fel katonáival, miközben szemei végig könnyezetek. A krónikás szerint, örömkönnyek voltak. „Még aznap lángokban állt a város, és ő nem tűrt semmi megjegyzést, ellenvetést ez ellen. Nem kímélt sem nőt, sem férfit, sem gyereket. A mecseteket, tévtanok hirdetése végett porig rombolta, majd elrendelte visszaépítésüket. Sokakat hagyott a kikötőbe futni, ahol hajóra szálltak, amiket ő elsüllyesztett alóluk. Az életben hagyottakat a sivatagba lökte, mondván, térjenek vissza oda ahonnan jöttek, egyék azt, amiben bővelkedtek mindig is.” (Kilij Murat: Dawlah dinasztia) Minekután nem csak hogy bevette, hanem porig is égette a Fatimidák utolsó védbástyáját, hősünknek már nem álltak útjába bevehetetlennek hitt erődök. Úgy gondolta, ha szétveri Al-Quahirah városát, annak következtében a többi dominószerűen adja majd meg magád, ezzel elkerülvén az értelmetlen vérontást (ellentmondás!). Tudta, éheztetéssel az offenzívát már csak ivadékai végezhetnék be, így ez maradt bölcs megoldásnak. Az egyetlen bökkenő a tervben, Al-Iskandariya büszke kikötővárosa volt, amelyet gyakorta úgy is emlegettek: Alexandria.  Selim tudta hogy e városnak lehet még elég ereje ahhoz, hogy dacolhasson vele, na meg aztán akkoriban, e városnak jelentős bevétele származott – persze ez igaz partnereire is – az olyan városállamok és királyságokkal folytatott kereskedelemből, mint a Velencei köztársaság, Genova, Szicília, na és persze a Pápai állam, akinek ilyenkor már jelentős birtokai voltak Észak-Afrikában. És lévén Selim egy okos ember, úgy vélte, a szultánnak nincs akkora ereje, mely felvehetné a harcot – Velencével, Genovával, Szicíliával még csak-csak, de a Pápai állam hatalmának térdet kellet hajtaniuk, igaz ha rövid időre is – a keresztény világgal. A város felé sorban aratta győzelmeit, világszerte babért kívántak a fejére. Hihetetlen gyorsasággal szelte át a sivatagot, a sereg szervezettsége egy csiszolatlan elme vezetését tételezi fel, és az utánpótlás is amolyan türk ruganyossággal folyt. Azzal a lendülettel, amit Dumyatban kapott, bevette Al-Quahirah-ot. Emberveszteségei „minimálisak” voltak: Persze mint minden tisztességes krónikás, ő is túlzott. Pontos adataink ugyan nincsenek, de Selim seregét 1200-1500 fő közé saccoljuk. E méretekben nézve persze a veszteség mindjárt nem elhanyagolható. De ha tisztában vagyunk a fatimidák haderejével, ami 5000-6000 fő lehetett azon a területen, elismerően kell bólintanunk. Néha, mikor dührohamai támadtak, kivégeztetett pár százat a hadifoglyok közül. De ettől eltekintve egész kultúráltan vonult át az iparosodott vidékeken. Ha átlagolni kellene, azt mondanánk, csak minden 6. falut és környékét égetett fel és döntött rabszolga sorba.(a türkök nem tartották igaz mohamedánoknak az egyiptomi arabokat) Minden a terv szerint haladt. Túlságosan is. Mikor Al-Iskandariya falai alá érkezett seregével, annak védelme, már rég a Vörös-tenger felé tartott fokozott ütemben. Bár a város kapitulált, balszerencséjére, Selimnek épp rossz napja volt. A források szerint 15 000 embert mészároltak le. Köztük arabokat, velenceieket, görögöket, olaszokat még mórokat is. Alexandria eztán hosszú-hosszú ideig nem állt talpra. A kereskedelemben betöltött státuszát végleg elvesztette, piacait, műhelyeit, pénzváltóit földig rombolták. Selim ismert történetének ez volt a legsötétebb pillanata. Pusztulást maga után hagyva, Alexandria védőrsége után loholt. Egész hadjárata alatt nem vesztett annyi szaracént mint ez úton. A nap, hosszas útjuk során, egyre magasabban tűzött, próbára tévén, az ilyen körülmények közt, elgyengült, sebezhető sereget. Gyakran kerültek összetűzésbe arab fanatistákkal, ami méginkább, letörte seregét. A helyzet kritikális volt. A végén Selim kénytelen volt engedni, kapitányai nyomásának és hajóra szállni. Nagy szerencséjére, a vihar végig elkerülte őket. Ám mikor partra szálltak, az arabok már várták őket. Az volt Selim első és egyben utolsó veresége. Ezek után kénytelen volt visszatérni Egyiptomba, ahol újabb sereget gyűjtött, ámde ezúttal, Etiópia felé vette az irányt. Nehézségek nélkül bevette fővárosukat és Szeldzsuk uralom alá hajtotta őket. Élete vége felé, még egyszer megkísérelte szétzúzni, a Vörös-tenger keleti partvidékére visszahúzódott Arabok államát, de a szultán eltérítette nemes céljától. Be kellett érnie az Arab-félsziget egy városállamával, Makkhával, ahol utolsó életéveit töltötte. Mikor már érezte közel életének vége, hajóra szállt, hogy visszatérjen Egyiptomba. A tengeren érte utol végzete, fejedelmi kabinjában. Kerek 60 évet élt. A tény, hogy vannak hiteles feljegyzések vérengzéseiről, ahogy arabok ezreit véreztetett ki csupán önös kedvtelésből, megcáfolhatatlan. De az, hogy egynéhány ezek közül, ódákat zeng, a nemes Selim-ről, zavarba ejtő. Hitelességét ezeknek is bizonyították, de akkor ellentmondásba kell, hogy ütközzünk. Ezt csak azzal kerülhetjük ki, ha bevalljuk, két személyisége volt. Talán ez volt az mely paradox módon hatalmas tekintélyt kovácsolt neki, melynek segítségével ily sikereket ért el. Nem tudhatjuk pontosan kik voltak és hányan még a történelemben hasonlók, de annyi biztos, legnagyobb emléket bennünk, Selim al-Rasid hagyott. „Hátrahagyott öröksége segítségével Jalal szultán (Selim túlélte Jalalt) visszahódította azt, melyet a görögök bitoroltak el zűrzavaros ideinkben. S ha egyszer valaki is említi nevét, tisztelettel hajtunk fejet emlékének, mint a legnagyobb ad-Dawlah”

Abu Juszuf ibn Ibrahim al-Kufi
Abu Juszuf - 2009-02-02
 
Fórum: legfrissebb
Posted by Mergor - nov.. 24, 2017 21:55
Posted by gzura - nov.. 24, 2017 18:18
Posted by Mergor - nov.. 24, 2017 17:33
Posted by martin0429 - nov.. 24, 2017 16:19
Posted by bayarder - nov.. 24, 2017 14:06
Szavazás
Total War: WARHAMMER vélemény
 
ONLINE
Oldalainkat 232 vendég és 1 tag böngészi