Rome 2 - Előzetes

2013. augusztus
Megjöttek a válaszok az első jó pár kérdésünkre. A kérdéseket kicsit egységesítették, mert sokszor ugyanarra kérdeztek, csak épp más szavakkal. Még több kérdés is meg lesz válaszolva ehhez hasonlóan.

Ugyan olyan lesz a falanx, mint a Rome I-ben volt? Hogyan fognak működni?
Kétfajta falanx van, a lándzsa és a hoplita falanx(szerintem a lándzsa falanx makedónféle akar lenni, de nem vagyok teljesen biztos benne). Az utóbbi nem szerepelt a Rome I-ben, itt viszont amolyan pajzsfal lesz a hagyományos hoplita egységekhez. A lándzsa falanx hasonlóan fog működni mint a Yari fal a Shogun 2-ben. Az első három sor lándzsái megakasztják az ellenséget, így távolból támadhatnak. Néhányan azonban átjuthatnak a lándzsák között és közelharcba bocsátkozhatnak velük. A lándzsa falanxok nem fordulnak el egyből, mint Rome I-ben, tehát az oldala és háta továbbra is védtelen marad. A katonák igyekeznek majd fenntartani a formációt ameddig csak lehet.

A tüzérségnek lesz first-person funkciója? Lesz valami határ ameddig el tudunk lőni?
Igen, a játékos is tud majd lőni a tüzérséggel (a lő távra nem reagált).

Hogy fogja az AI használni a falanxokat?
Együtt fogja használni a falanxokat és próbál majd sort alkotni velük, valamint fenntartani azt.

Miért lett a futás az alapmozgás a séta helyett?
Úgy éreztük, hogy ez a jobb alap az egységeknek.

Mennyiben lesz más az RPS rész a Rome II-ben a Shogun 2-höz képest?
Egészen más lesz a Rome II. A Shogun 2-nél az egység lista határozta meg ezt, mivel az összes frakció szint ugyan azokkal az egységekkel rendelkeztek az RPS résszel igyekeztünk változatosabbá tenni az ütközeteket. Mivelhogy a Rome II sok, változatos egységgel rendelkezik ezért nincs szükség akkora RPS-re mint a Shogun 2-ben volt, de így is benne van a játékban, hiszen ez része minden eddigi Total War résznek is.

Miért volt a Shogun 2 olyan gyors léptékű, a többi Total War részhez képest?
Azt az iramot éreztük jónak a játékhoz. A Rome II-ben az egységek lassabbak és a csaták is tovább tartanak, mert így jó a játéknak.

Hogy fognak az AI tábornokai viselkedni a csatatéren? Agresszívek vagy megfontoltak lesznek?
Ez attól fog függeni, hogy milyen egység a tábornok. Egyedül Róma és Karthágó rendelkezik olyan tábornokokkal, mint amilyenek a Roma I-ben voltak, kis csapatok amik növelik a morált. A többi frakció harcorientált tábornokokkal rendelkezik, úgymint a Makedón „Társak”(Hetairoi). Karthágóban a harci elefántok is szolgálhatnak tábornokként. Ezek az egységek arra lettek kitalálva, hogy harcoljanak. Habár ez nem jelenti azt, hogy az AI gondatlanul feláldozná őket.

A lovasság le tud szállni a nyeregből, ha igen akkor hogyan működik?
Igen, minden lovas le tud szállni és lényegében ugyan úgy működik mint a Shogun 2-ben. Tehát ahol leszálltak, ott maradnak a lovak és ha vissza akarnak szállni akkor vissza kell térniük oda. Viszont ha az ellenség el ér a lovakhoz, akkor azok elfutnak és a lovasság nem tud többé róla szállni.

Lovasságot és elefántokat is partra tehetünk vegyes csatáknál?
Ha egy szállító flotta bekerül egy ilyen csatába, akkor az elefántok és a lovasság is gyalogságként jelennek meg a hajón és gyalogságként is harcolnak.

A menekülő egységek visszatérhetnek a csatába?
Igen, mint ahogy a többi Total War részben is. Egyedül a magtört egységek nem tudnak visszatérni, de felőlük eltűnik ilyenkor a zászló.

Nyújtanak az erdők fedezéket a lövedékekkel szemben?
Beépítettünk ütközésérzékelést a lövedékeknél, tehát tudnak ütközni a fákkal, amik így megakasztják őket, így az erdő nyújt valamennyi fedezéket.

A szem szimbólum az egységek felett (amelyek mutatja, hogyha az egység láthatóvá válik az ellenség számára) akkor is eltűnik, ha az ellenség lát, de mi nem látjuk őket?
A szem azt mutatja, hogy az egység látható-e avagy sem, függetlenül attól hogy mi észleltük-e már őket. Még akkor is ha tudod hogy észrevett egy rejtőzködő egység, akkor is renget lehetőség van arra hogy merre lehet.

Milyen taktikák vannak a tengeri csatáknál?
Rengetegféle módon el tudjuk pusztítani az ellenséges hajókat. Ütközhetsz velük, megszállhatod őket, elsüllyesztheted tüzérséggel vagy fel is gyújthatod őket. A hajóknak három fő csoportjuk van. Vannak közelharci hajók, amikkel meg lehet szállni a másik hajót; távolsági támadásban is van egy típus, velük megülhetjük a legénységet távolról vagy akár fel is gyújthatjuk a hajót; és vannak tüzérségi hajók, amikkel már messziről is elsüllyeszthetjük a másikat, de védtelenek az átszállásokkal szemben. Továbbá találhatóak kis tornyok és ostromgépek a közelharci hajókon is, amik extra előny adnak néhány hajónak. Valamint a keleti/perzsa hajók jobban páncélozottak mint a többi játékban szereplő társuk.

Hogy irányíthatjuk az erősítésként érkezett egységeket?
A seregek és flották maximum 20 egységből állhatnak a kampány térképen. A csaták alatt 40 egységet irányíthatunk vagy két sereget. A fő sereget a csata elején rendezhetjük el, míg az erősítés ötösével fog megérkezni. Mindegyiket közvetlenül irányíthatjuk. Ha több mint két seregünk van a kampányban térképen, akkor a 40 egység feletti csapatok akkor érkeznek, ha egy már bent lévő elfut vagy visszavonul. Tehát 40 a maximum amit egyszerre irányíthatunk, de ez lehet 40 szárazföldi csapat, 40 tengeri egység vagy 20-20 mindkettőből.

A rejtett íjászok felfedik magukat, ha elkezdenek lőni?
Igen, hacsak nincs orvlövész képességük, ami lehetővé teszi ezt

Miért van külön testudo a játékban, és mi az előnye a sima felemelt pajzzsal szemben?
Kétféle testudo van a játékban. Az egyik a támadó formáció, ami mobil, így elölről és oldalról védve vannak. A védekező testudot lándzsás egységek használják, mozdulatlan, az elsőssor térdel, míg a többiek a fejük fölé emelt pajzzsal védik őket és magukat is. Ez a Marcus Antonius által, a perszák ellen használt alakzat.

A városok nőnek a csatatérképen hogy érzékeltessék a méretüket?
Többféle nagyságú ostrom van és kisebb települések csatatérképe összhangban van a kampánytérképen lévő méretével.

Lesz többféle erőd?
Többféle erőd lesz kultúránként (Római, Görög, Barbár, Keleti)

A „Társak” lovasság ütős lesz?
IGEN!!!

Minden egyforma típusú egységnek ugyan olyan lesz az animációja? Lesznek zenészek a csatatéren?
Nem lesznek zenészek a harctéren, bár a zene hangja hallatszani fog, és az egyforma egységek típusoknak ugyan olyan lesz az animációja. Miért? Mert van egy memória határunk. Azt szeretnénk, hogy sok gépem elfusson a játék, ezért korlátoztuk az animációk számát. Így be kell osztanunk, hogy mire használjuk fel. Az érzelmekkel amiket a csatatérre vittünk elég sokat felhasználtunk a keretből, de még így is kétszer annyi animáció van a játékban, mint a Shogun 2-ben volt. A zenészek is hasonló okok miatt nem kerültek bele.

Elnevezhetjük a flottákat?
Igen, ugyan úgy működik mint a seregeknél.

A többi népnek is vannak technológiáik a játék végén, amikkel versenyre kellhetnek Rómával?
Minden népnek van saját, teljes technológiai fája, és mindegyiknek van olyan egysége amivel harcolhat a végén. Nem nagyon kellett kitalálnunk, mert a legtöbbnek volt ilyen egysége és technikája, csak nem tudták átültetni a gyakorlatba, legtöbbször a Rómaiak miatt. A gallok jó példák erre. Egyre jobban városiasodtak, és a seregeik és egyre felszereltebbek és képzettebbek lettek, míg nem megérkezett Caeser. Minden Total War játék a történelem átírása.

Mi a nők helyzete a játékban?
Vannak női ügynökök, és a tábornokoknak is lehet feleségük.

Hogy működik a diplomácia a frakciók és a klienseik/vazallusaik között? Beolvaszthatóak?
Kliens államoknak adhatóak háborús célok, amiket ők megpróbálnak elérni. Ők is teljesen szabadon tárgyalhatnak bárkivel. A szatrapiák csak kereskedhetnek más frakciókkal, illetve hadat is üzenhetnek az uraiknak. Kliensek/Szatrapiák nem olvaszthatók be.

Egyiptomnak lesz különböző tech fája, hogy választani lehessen a helyi és a görög között?
Ezt többen is kérdezték. Egyiptomnak nagy és kiterjedt tech fája van, amiben megtalálhatóak a hellén, helyi valamint galátiai és núbiai techek is. Csak rajtunk áll melyik használjuk.

Az AI továbbra is a játékosra koncentrál, mint az előző részekben, vagy ez változott?
Nehezebb fokozaton az AI agresszívebb lesz a játékos felé és kevésbé lesz együttműködő, de normál nehézségen csak egy másik frakció vagyunk neki.

Még mindig láthatóak a frakció ikonok körváltáskor? Nem vesz ez el a felfedezés élményéből?
Igen továbbra is láthatóak. Csak azért mert tudjuk hogy életben van még, közel sem biztos hogy ugyan ott lesznek, mint ahol elkezdték; és kitudja hogy ki lett nagyhatalom a térkép másik végében.

Hogy működnek a családok Rómánál és Karthágónál? Hadat lehet nekik üzenni? A többi népnek van hasonló?
A családok a belső politika Rómának és Karthágónak, a Szenátussal egyetemben mindkettőnél. A frakció részei, nem önállóak, tehát nem tudsz csak nekik hadat üzenni. Minden család tagjait ki lehet nevezni tábornokká, támogathatjuk is vagy beházasítani őket, de akár szervezkedhetünk is ellenük. A többi népnek is van belső politikája, de az nem családok között zajlik, hanem az uralkodó család és a nemesek közt.

Hogy működik a belső politika és a polgárháború?
A válasz kapcsolódik az előzőhöz. Rómán és Karthágón kívüli népek is ugyan úgy kinevezhetnek tábornokokat, támogathatnak, házasítanak mint ők. A belső politika a polgárháború miatt fontos. Minden az egyensúly megtartásáról szól a családok között, avagy az uralkodó család és a nemesek közt. Ha túl sokat veszítenek a hatalmukból, vagy az uralkodó család legyengül, akkor kitörhet egy polgárháború. Ezt a birodalom nagysága is befolyásolja. Amikor egy polgárháború elkezdődik, a többi család tagjai csatlakoznak hozzá( ha seregeket vezettek automatikusan lecserélik őket) és lesznek seregei, új egységei, míg a mi seregünk embereket veszít. Nem veszítünk el egyetlen egységet sem, csak fel kell tölteni őket. A lázadók a polgárháború alatt szabadon tárgyalhatnak bárkivel, de ránk nem hallgatnak. Ha elég sokáig eltart egy polgárháború, akkor egy lesz egy „kiegyezés esemény”. Amikor kitör egy polgárháború már nem törhet ki egy másik, amíg az előző le nem zárult az adott népnél, de a tábornokok továbbra is lázadhatnak önállóan.

Hogy működnek a konföderációk, és hogy lehet létre hozni?
Konföderációt barbár népek hozhatnak létre, más olyan barbárokkal, akiknek ugyan az a sub-kultúrája. Csak diplomáciával lehet létre hozni, de az hogy elfogadják-e attól függ milyen erős vagy és milyen az adott nép viszonya hozzánk. Ha egy nép csatlakozik akkor beolvadnak hozzánk és egy néppé leszünk. Az így eltűnt frakciók csak lázadás során születhetnek újra, illetve ha egy másik nép elfoglalja az eredeti tartományát és felszabadítja őket.

A görög népek tudnak ligákat létre hozni?
Nem, csak a barbárok tudnak.

Ugyan úgy közlekednek a seregek a vízen mint a szárazföldön?
A seregek vízre szállhatnak, de sérülékenyek a tényleges flottákkal szemben. Ugyan így átkelhetnek a nagy folyókon, valamint a kisebbeken bárhol mozgáspont büntetés ellenében, hacsak nem egy hidat használunk.

Vannak évszakok a kampánytérképen? Van morzsolódás?
Évszakok nincsenek a térképen, csak a csaták során. Vannak viszont havas tájak, sivatagok, mély tengerek és hegyi hágók a kampánytérképen. Van lemorzsolódás, és nem csak akkor ha állunk az adott területen, de akkor is ha csak át haladunk rajta. Erre azért van szükség, hogy erőltetett menetben ne lehessen kikerülni őket. Az ostromlók is morzsolódnak. A védők is, hacsak nincs egy kikötője a városnak, ami nincs blokád alatt. Kikötővel egyébként kétszer tovább ki tudnak tartani.

Lehet területet cserélni diplomáciával?
Nem, az nem került vissza. Másra fókuszáltunk, mint például a háború alatti koordináció, megnemtámadási szerződések és védelmi szövetségek.

Újra lehet képezni az egységeket az új épületekben, a bónuszokért?
Igen

Karthágó ütős lesz a kampánytérképen?
Minden település ütősen néz ki. Karthágónak nem lesz különleges modellje, de a csatatérképen már igen.

A provincia kultúrája befolyásolja a felbérelhető zsoldosokat?
Minden provinciában vannak zsoldosok és ez elérhető mindenki számára. Van azonban egy második sor zsoldos, amit csak az adott frakció tud felbérelni. Például Karthágó tud numidiai zsoldosokat bármelyik régiójában.

Át lehet téríteni a saját kultúrámra egy provinciát hogy fellázadjon?
Igen, lehet épülettel és ügynökkel is.

A tapasztalt egységek erősebb egységekké tudnak fejlődni?
Nem

A katonai reformok, mint a Marius reformjai hogyan fognak működni? A korábbi egységek automatikusan át lesznek képezve az új típusúakká?
A reformok technológiai fejlődés során következnek be. Aztán át lehet képezni a régieket újakká.

Fel lehet szabadítani népeket, úgymint a Shogun 2-ben?
Igen, de ez minden kultúránál más és más. Csakúgy mint a Shogun 2-ben itt is egy település elfoglalásánál kapjuk meg a lehetőséget.A rómaiaknál, görögöknél és a keletieknél választhatunk hogy kliens államot vagy szatrapiát(akkor ha az az utolsó régiója) hozunk létre. A barbároknál felszabadítani lehet, ekkor visszatér az adott frakció, de nem fok hozzánk kötődni semmilyen módon.

A füvet letapossák a katonák?
Nem

Fogja a RomeII támogatni a több monitoros használatot?
Nem

Mennyi katonát fog elbírni egy izom gép mielőtt akadozna?
Ez a géptől függ, de egy csúcskategóriás gép elég sok katonával meg fog tudni birkózni.

Mik a DLC tervek?
Majd meglátjátok…

Mi lesz a következő játék?
Majd még kiderül.

Lesznek fejlesztők a játékban?
Egy pár.

Miért hagyták ki a játszható frakciók közül a Szeleukidákat?
Sok nehéz döntést kellett hoznunk a játszható frakciók listájának megalkotásakor, körülbelül 20 nép közül válogattunk. Mindegyiknek helye lenne, de amennyi időt fektettünk minden játszható népbe nem tehettünk bele mindet. A Szeleukidák voltak ez egyik nép aki nem került bele.

Salernum ostroma egy bemutató volt egy kisebb település ostromára?
Igen, néhány ilyen csata a településen belül zajlik, mások a várossal a háttérben.

Használnak ötletek a fórumról a következő játékhoz?
Hatalmas potenciál van azokban a hozzászólásokban és jó látni hogy ennyi elkötelezett és szenvedélyes fan folyamatosan újabb és újabb ötleteket ad. Azonban a designer csapatnak hatalmas tudás és tapasztalata van a játékiparban. Minket azért fizetnek hogy új ötleteken dolgozzunk.

Lesz legendás fokozat?
Lesz.

Lesz arab nyelvű változata a játéknak?
Sajnos jelenleg nincs tervben.

Milyen kultúrák lesznek a játékban? Milyen hatásaik lesznek?
A főbb kultúrák a Római, Görög, Keleti és a Barbár. Ezek aztán több kisebb kultúrkörre bomlanak, amik a barbár konföderációk miatt fontosak. A kultúra határozza meg mennyire lázong majd a város miután elfoglaltuk, és a diplomáciában is különféle hatásai vannak. Például a görögöknél negatív hatása van az egymás közötti kapcsolatokra, míg a többi néphez semleges. Ezzel szemben a barbároknál pluszt ad az egymásközi kapcsolatokra, de negatív hatással van mindenki másra.

Lesznek különleges egységek? Druidák, berzerkerek és így tovább)
Druida nemes, Berzerker, Royal Spartans, Falxmen, harci kutyák, indiai páncélozott elefánt, Scythed Chariots és még több. Nem lesz hiány különleges egységekből.

Miért fekete a UI háttere, mondjuk márvány helyett?
Segít az egység érzetét kelteni és jobb illeszkedik a játékba, és nem úgy néz ki mintha valami külön dolog lenne.

Lesz új UI? Nem tetszik a mostani.
Van egy nagyon jó UI-ünk, csak várd ki míg megkapod.

Módolható lesz a Rome II és fogjátok támogatni a módokat?
Igen és igen, habár jelenleg a játék kiadásán dolgozunk, reméljük hogy legalább olyan jól módolható lesz mint a Shogun 2, amit ebben a tekintetben a legjobb amit valaha kiadtunk. Lesz majd egy modding gyűlés( bár most elfoglaltak vagyunk, de Craig mindenki idegeire megy a dátumaival).

(az augusztusi kérdés-választ Blasio fordította)

2013. június
Megejelenési dátum: 2013. Szeptember 3.

2013. május
Találtam pár infót a játékkal kapcsolatban, ami úgy emlékszem itt még nem volt említve:
-A csaták előtt több különböző lehetőség közül választhatunk majd, hogyan állunk neki az ütközetnek (konkrét példát nem említettek)
-ostromnál nem lesz minden épülhet rombolható, illetve lesznek BE NEM JÁRHATÓ részek is
-A városok több kontroll zónából állnak majd, nem csak a főtérből: a Piacteret meg is nevezték mint új zóna
-A flotta minden egyes egysége, több hajóból áll majd
-A játék háttérzenéinek elkészítésével Richard Beddow-ot bízták meg, nem pedig Jeff van Dyck-et (nekem nem sokat mondanak ezek a nevek, úgy gondolom h csak egy új névről van szó a stábban)
-Elvileg már a játék elején szabadon választhatunk az összes játszható frakcióból, nem kell megküzdeni a feloldásukért
-az adókat minden egyes provinciára külön ki lehet szabni, nem lesz egységes adóztatás az egész frakcióra mint a Shogun II-ben volt
-A seregeknek megszabhatunk magatartási formákat, hogyan reagáljanak az ellenséges sereg támadására: például hátráljanak meg, vonuljanak vissza egy erődbe...

2013. április
(Amennyiben tudják tartani az eddig fejlesztési ütemet, úgy ez biztosnak mondható)
"Legyél a világ első szuperhatalma és parancsolj az ókori világ leghatalmasabb háborús gépezetének. Urald a dicsőséges birodalmad, zúzd szét ellenségeit katonai, gazdasági és politikai eszközök által. Birodalmad emelkedése csodálatot hoz a követőid udvarában, vagy éppen kapzsiságot, féltékenységet a legközelebbi szövetségeseid szemében. Vajon árulás dönt le a lábadról, vagy te leszel az első a politikában? Kész vagy áldozatot hozni Róma ügyéért? Harcolj a köztársaság megmentéséért, vagy készíts tervet és uralkodj császárként, diktátorként!" A játék fejlesztése még kezdeti stádiumban van, így túl sok információval még nem rendelkezünk. Új kameraüzzemódok lesznek a Rome2: Total War-ban, egy egész hadműveletet követhetünk nyomon vele, vagy akár egyetlen ember szemszögéből szemlélhetjük az ütközetet. Itt nem a RTW hadvezéri kamermódjára kell gondolni, a fejlesztők elmondása szerint, egy teljesen új lehetőségről van szó. Szimulálni fogják az egyéni harcos szerepét az ütközetekben, szeretnék megmutatni, "hogy mennyit is ér egy harcos a csatamezőn" - mondta el, Mike Simpson. A Rome II jövőre érkezik, és számos újítást ígérnek a fejlesztők. Többek között új grafikus motort kap a játék, ami akár egyszerre 10 000 főt is mozgatni képes. A játék történeti szálából elvileg könyv adaptáció is készül majd. Nem véletlen, hogy újra az ókorba repít minket a Creativ Assembly, hiszen a sorozat részei közül messze a legnépszerűbb volt a Rome. A készítők sok kérdőívet küldtek a legnépszerűbb gamer újságoknak, s a fő kérdés mindig az volt, melyik legyen a következő TW? Nos a válasz minden esetben a ROME2 volt. A SEGA pedig úgy döntött, hogy eleget tesz a rajongók kérésének.
ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK:
* Az ROME2-n mintegy 2100 ember dolgozik és a költségvetése a Shogun 2-énél 40%-al magasabb, mely rekordnak számít TW háza táján
* Megjelenési időpont: 2013 tavasza
* Rendszerkövetelménye magasabb lesz, mint a Shogun2-é, de a CA dolgozik az optimalizálásán, mert tudják, hogy sok ember nem engedhet meg magának csúcskategóriás számítógépet. Teljesen új motort kap a játék. Felülvizsgálták a fényeffekteket és a legfontosabbat; a mesterséges intelligenciát
* Az új grafikus motor elképesztő részletességgel tárja majd elénk az ókori városokat és hadseregeket
* Javítják a minőséget, új kameranézeteket is kapunk majd. Az AC felhagyott az eddigi kampánytervező mechanizmusával, felbéreltek egy egész MI-tervező csapatot és velük karöltve kezdték el tervezni az új térképet, ami jobb lesz mint a Shogun2-é
* A CA törekszik a történelmi hitelességre, de úgy, hogy az nehogy a játékélmény rovására menjen.
CSATÁK ÉS EGYSÉGEK:
* A ROME2 csatáinak száma a realisztikusabb rendszernek köszönhetően csökken, viszont jóval nagyobbak és epikusabbak lesznek
* A fejlesztők úgy döntöttek, hogy eltávolítják a minimap-ot, melyet a gyors madárnézet kameraopció vált fel, ezzel a módszerrel a játékosok át tudják majd tekinteni a teljes csatateret
* A csaták előtt most is lesznek hadvezéri beszédek, most már teljesen filmszerűen
* Nem lesz két ugyanolyan csata, a CA azt ígéri minden csata teljesen egyedi lesz
* Az egységek száma és változatossága, minden eddigi TW játékét felülmúlja majd
* Teljesen új közelharc-animációkat kap a játék. A csaták elképesztően élethűek és véresek lesznek. Az animációk tartalmazni fogják a vért és a végtagok szakadását, ez lesz a CA első 18-as korhatárral jelzett játéka!
* Harc közben a katonák kifejezik majd érzéseiket, (félelem, harag, öröm, meglepetés stb.)befolyásolva a moráljukat. A fejlesztők úgy döntöttek, hogy a katonáknak saját személyiséget adnak. Így a katona nem mindig fog várni az utasításra, kommunikál a társaival, reagál a körülötte történő eseményekre, mint pl. barátja halála. Idővel a katonák tapasztalatuk emelkedésével megtanulják, hogyan használják a létszámfölényt a csatában és hogyan támadják hátba vagy oldalba az ellenséget. A mesterséges intelligencia fogja irányítani a csoportot, és képesek lesznek parancsot adni támadásra vagy védekezésre egyaránt
* Először kapcsolódnak össze a tengeri és szárazföldi csaták, így megállíthatjuk az ellenség partraszállását, még időben, amikor még nem rendezte sorait. Az ostromok alatt a támadók, használhatnak majd számos ostromfelszerelést. A védőknek több kritikus pontjuk lesz az erődben, városban melyeket tartania kell. Minél nagyobb a város, annál több pontot kap, megnehezítve az ellenség dolgát
* A korábbi sorozási (egy egység toborzása)rendszert eldobták és helyette egy sokkal reálisabbat alkotnak. Az egységek kiképzése a tartományok fejlettségi szintjétől és populációjától függ majd. Ezek növekedése avagy csökkenése drasztikusan befolyásolja a tartomány életét (járványok lehetősége, erőssége, civilek halálozása háború alatt, társadalmi-gazdasági mutatók és egyéb tényezők). A játék során létrehozhatunk légiókat (lehet egyetlen egységet, de egy egész légiót is felállítani) pénzüktől függően. Ez a rendszer egy erősebb MI-t eredményez. A római hadigépezet a légió tapasztalata és a veteránok számától függően működik majd
* A római nehézgyalogság képes lesz a Testudo alakzatra, mely most már sokkal olajozottabban működik. Minden egységtípus teljesen történelem hűen lesz megalkotva (36 történészt vontak be). Pl.: Egy spártai tábornok brutálisan erős lesz közelharcban.
* A játék figyelembe veszi majd, hogy hadvezérünk melyik tartományban született, milyen frakcióban. Ez közvetlenül járul hozzá, hogy a tábornokunk hogyan fog kinézni és hogyan fog viselkedni frakciónkon belül. A csata alatt maximum 40 egységünk lehet, de közben hívhatunk segítséget, amely plusz 40 egységet hoz a csatatérre. Erre az ellenség ugyanúgy képes lesz
* A csata után hadijelentést kapunk majd a sebesültekről, elfogott katonák számáról, túlélőkről, dezertáltakról stb.
TENGER ÉS FLOTTA:
* A hajók már nem csupán „tartályok” lesznek. A hadsereg méretétől és a flotta méretétől is függ, mennyi katonát tudnak szállítani. A viharok a parthoz szegezik majd a hajókat, a játékos a hajóról irányíthatja a partraszállást vagy a városok bombázását
* A kampány térképen sokkal nagyobb jelentősége lesz a hajóknak.
* Most először lesznek hajózhatóak a folyók!
STRATÉGIAI TÉRKÉP ÉS FRAKCIÓK:
* A ROME2 több mint 50 frakciót fog tartalmazni, (még gondolkoznak a 60-on). A kampánytérkép tartalmazni fogja az összes eredeti helyszínt, a térkép keleti része pedig bővül és pontosabb lesz.
* Alapvető területi egység a tartomány lesz, melynek elhelyezkedése és természeti adottságai az eddigieknél sokkal jelentősebb szerepet kapnak, ezért rákényszerülünk majd stratégiánk alaposabb átgondolására
* Minden tartománynak lesz egy közigazgatási központja, ennek határait az idő múlásával kiterjeszthetjük
* Róma felépülése után kezdődik majd a játék, Itáliában nem lesz más frakció
* Görögország más tészta; itt a városállami struktúra miatt nem egy frakció közül választhatunk. A CA dolgozik rajta, hogy minden frakciónak egyedülálló legyen a kultúrája. Az egységek, épületek, karakterek, a taktika a csatatéren, technológiai fejlesztések terén egyaránt.
SZEMÉLYEK, KAPCSOLATOK ÉS RPG ELEMEK:
* A játékban rengeteg történelmi alak visszaköszön. Eddig róluk tudunk: Julius Caesar, Gaius Marius, Scipio és Hannibál. A játékos állandó döntések elé kényszerül. A foglyainkat eladhatjuk rabszolgának, vagy az oroszlánok elé vetethetjük, meglátogatjuk e Kleopátrát, diktátorok vagy köztársaság pártiak leszünk stb. Minden döntésünk befolyásolni fogja a többi frakció kapcsolatát velünk
* Minden frakciónak és ügynöknek saját, egyedi technológiai fejlesztési fája lesz
* Kémeink jelentik majd, ha az ellenség támadásra készül stb
* A diplomácia MI-je nagyon bonyolult számítási módszerrel lesz felruházva, mely rengeteg paramétert számba vesz majd. Pl.: kulturális viselkedés, személyes jellemzők (gépünk sok algoritmussal számítja ki mi a helyes döntés).
MÓDOK:
* a CA úgy tervezi a játékot, hogy az könnyen moddolható legyen.
Magyar fordítás,kicsit siettem vele,ha valami korrigálni valót vesztek észre nyugodtan szóljatok.
Q. Az előző Total War játékokban egyetlen hajó képes volt szállítani egész seregeket.Mért volt ez,és változni fog-e ez a Rome 2-ben?
A. Az előző Total War játékokban ez egy figyelmetlenség volt,sose úgy gondoltuk hogy a sereget egyetlen egy hajón szállítják,inkább úgy hogy minden egyes csapatnak megvan a saját szállítóhajója,s a flotta csak a kíséret.A Rome 2-ben lesz néhány változás a seregek tengeren való szállításában,néhányról közülük még nem fogunk beszélni egy darabig.
Q. A Rome 1 nem tett különbséget a Hoplita phalanx és a macedón phalanx között,ezúttal mindkettő formáció bent lesz a játékban?
A. Igen ezúttal a Hoplita phalanx és a Macedón phalanx is bent lesz a játékban mint csapat formáció és máshogy fognak kinézni.
Q. Az előző Warcast részben egy történelmi csavarról beszéltél az egyiptomi frakcióra vonatkozólag,mit értesz csavar alatt?
A. Az egyiptomi frakció nem ugyan az lesz mint a Rome 1ben.Az egységfelosztás teljesen más lesz, a hellenisztikus és helyi csapatok keveréke lesz.Ahogy tőlünk megszokhattátok teszünk bele a történelem ritkább egységeiből is.
Q. Mennyi féle variácó lesz a katonák kinézetére vonatkozólag egy egységen belül?A Medieval 2-höz vagy a Shogun 2 höz lesz hasonló,vagy több féle
változtatási lehetőség lesz benne?
A. A Rome 2-ben lesz az eddigi legnagyobb számú változtatási lehetőség egy egységen belül minden eddigi Total War játékhoz képest.Talán lesznek különböző sisakok,mindegyik különböző címerrel,különböző típusú páncéllal,különböző tunikák és pajzsok különböző mintákkal.Az új technológia megengedi hogy variáljuk a színeket egy egységen belül.
Q. Minden frakciónak a Total War játékokban megvolt a saját színsémája,ez a Rome 2ben is így lesz?
A. Igen miután a színsémák segítenek azonosítani a frakciókat a csatatéren és egy sokkal egységesebb megjelentést ad az egységeiknek.Lehet hogy többféle lehetőség lesz a színekkel hogy hogyan alkalmazzuk őket az egységeken belül,mennyire színes legyenek,és mennyire változatosak legyenek a színek,az változni fog a különböző frakcióknak és kultúráknál.De persze az egységeknek nem lesznek ostoba szivárvány színe.Témák szerint lesznek,attól függ hogy a frakció mit képvisel.
Q. Lesznek 1 az 1 elleni animációk a Rome 2ben, és korlátozni fogják-e a harcokat mint a Shogun 2ben?
A. Igen,lesznek 1 az 1 elleni animációk a Rome 2ben,mert az animációk tudják bemutatni a legjobban hogyan harcolnak egymás ellen a katonák.
Amíg a Shogun 2-ben az láttuk hogy 1v1be ment a harc,addig a harc rendszer több támadót is figyelembe vett egy támadás eredményének kiszámolásánál.Ez nem azt jelenti hogy hogy nem fogjuk javítani az animációkat más módon a Rome 2-ben.Ha többet akarsz tudni róla a játék megjelenése előtt megtudhatsz.
Q. Az összes eddigi megjelent kép úgy néz ki mintha barnára vagy narancssárgára festették volna őket.Mért van ez,és így fog-e kinézni az egész játék?
A. A narancs/barna árnyalat az Észak-Afrikai régió miatt van,ugyanis az összes eddigi kép Kárthágó ostrománál készült.
Q. A formáció és a tömeg többet fog számítani a Rome 2-ben?
A. Az új rendszer nagyobb jelentőséget ad a mélységnek,a csapatok formációjának,szóval látni fogjátok például ahogy egy erősebb egység közelharcba legyőz egy gyengébbet.
Q. Egy bemutató megemlítette hogy a kamera fix lesz és nem tudunk többet majd oda közelíteni ahova akarunk,és lesz egy új térképnézet ahol nem tudunk majd parancsokat adni.Igaz ez?
A. Továbbra is majd rátudtok közelíteni a csatatérre ahogy az előző játékainkban is.További új kameranézeteket is tervezünk hogy segítsünk elmerülni a játékban,de nem azért hogy rontsuk a játékmenetet vagy az irányítást.Az új taktikai nézet egy kicsinyített nézete a csatatérnek,ami segít rálátni hogy mi folyik rajta.Hogy milyen parancsokat lehet/nem lehet adni ebből a nézetből még mindig nincs eldöntve.
Q. Valóban mintegy 700 egység lesz a Rome 2ben?
A. Igen,az összes szárazföldi egységgel ,zsoldossal ,kiegészítőcsapattal ,ostromgépekkel és hajókkal kb. 700 egység lesz a Rome 2ben.
Q. Lefogadom hogy a legtöbbjük DLC egységek lesznek,nem?
A. Nem,ez a szám már az alapjátékban benne lesz.
Q. Mennyire fognak eltérni az egységek és a kinézetük frakciók szerint?
A. Lesznek területek ahol hasonló egységek lesznek(ostromgépek különböző személyzettel a különböző kultúrákban),de hangsúlyozni akarjuk a korban lévő változatosságot.Erre egy példa a Galloknak és Germánoknak adott nevek is.Mindkettő népnek egyedi egységeik vannak,és amíg van néhány hasonló nyilas,dárdás,és gyenge lándzsás egységük,addig vannak nagyon nagy különbségek is közöttük.Teljesen máshogy fognak kinézni,a páncél és a sisak nagyon ritka a germánoknál,míg a galloknál meglehetősen gyakori,más hajviselet más pajzsformák és minták stb.
Q. Mivel a görög városok már nem egyetlen frakciót fognak képviselni hanem különböző frakciókként fognak szerepelni,így felmerül a kérdés hogy a többi frakcióra is igaz lesz-e ez,mint például a Gallokra vagy a Britekre?
A. Sokféle frakció lesz a játékban és igen lesz néhány frakció ami korábban egyet alkotott - mint a Gallok- most több törzsbe lesznek felosztva más kulturális csoportokkal mint például az Ibérek,Britek stb.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ >>
 
Fórum: legfrissebb
Posted by II.Bocskai - okt.. 20, 2018 19:27
Posted by misafeco - okt.. 20, 2018 16:02
Posted by wick - okt.. 19, 2018 22:57
Posted by misafeco - okt.. 19, 2018 18:25
Posted by misafeco - okt.. 19, 2018 18:25
Szavazás
Total War: WARHAMMER vélemény
 
ONLINE
Oldalainkat 368 vendég böngészi